Biztos nem véletlen, hogy az egészségügyi minisztérium ma, nőnapon kiadott rendeletében bocsátotta el tisztségéből dr. Gabriela Ţârlet, az aradi közegészságügyi igazgatóság vezetőjét, akinek az elmúlt bő fél évizedben több alkalommal is csak peres úton sikerült visszaültetnie magát a tisztségbe. A kirúgás okai között szerepel többek között, hogy a Temesvári Fellebbviteli Bíróság a múlt héten érdekösszeférhetetlenség vádjával indítotott eljárást Ţârle ellen, de a bűnlajtsromot bővíti a szaktárca vizsgáló bizottságának jelentése is. Az egészségügyi minisztérium nyilatkozata szerint, aki ellen bűnvádi eljárás indul, azt ők kötelesek felfüggeszteni tisztségéből.Nőnapon függesztették fel tisztségéből az aradi közegészségügyi igazgatóság vezetőjét
Biztos nem véletlen, hogy az egészségügyi minisztérium ma, nőnapon kiadott rendeletében bocsátotta el tisztségéből dr. Gabriela Ţârlet, az aradi közegészságügyi igazgatóság vezetőjét, akinek az elmúlt bő fél évizedben több alkalommal is csak peres úton sikerült visszaültetnie magát a tisztségbe. A kirúgás okai között szerepel többek között, hogy a Temesvári Fellebbviteli Bíróság a múlt héten érdekösszeférhetetlenség vádjával indítotott eljárást Ţârle ellen, de a bűnlajtsromot bővíti a szaktárca vizsgáló bizottságának jelentése is. Az egészségügyi minisztérium nyilatkozata szerint, aki ellen bűnvádi eljárás indul, azt ők kötelesek felfüggeszteni tisztségéből.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


