Nem született megoldás a Ponta–Kelemen találkozón

Ponta-KelemenNem született megoldás a kormánykoalícióban kialakult feszült helyzetre Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke között lezajlott szerda délelőtti találkozón, ezért további egyeztetésekre kerül sor – közölte az MTI-vel Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. A kulturális miniszteri posztot is betöltő Kelemen Hunor részt vesz a szerda délben kezdődött kormányülésen. Az ülés első perceiben, amíg a sajtó képviselői jelen lehettek, Victor Ponta nem beszélt az RMDSZ-ről, illetve a magyar szövetség azon igényéről, hogy Románia változtassa meg elutasító álláspontját a kisebbségek európai polgári kezdeményezése ügyében. Az RMDSZ azért helyezte kilátásba kilépését a bukaresti kormányból, mert Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság jogvitájába. MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.