Nem jutottak be magyarok a MOGYE tandíjas helyeire

Egyetlen tandíjköteles helyre sem jutott be magyar diák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) fogorvosi, illetve általános orvosi szakára, így 2012-ben a két szakon száztízzel több román nemzetiségű egyetemista kezdheti meg a tanévet az intézményben – közölte kedden a szekelyhon.ro regionális hírportál.
A MOGYÉ-n egy évtizede, egy kormányzati döntés szerint azonos számban hirdetnek meg román és magyar tannyelvű helyeket a felvételizők számára – mind az ingyenes, mind a tandíjas helyek esetében. Tavaly azonban a MOGYE szenátusának döntése nyomán már nem osztották el két egyenlő részre a két tagozat között a 80 tandíjas helyet, hanem a felvételizők által elért eredmények sorrendjében kizárólag román diákokkal töltötték fel azokat. Mivel akkor még kormányon volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ), az aránytalanságot úgy „orvosolták”, hogy a minisztérium további 40 tandíjas helyet engedélyezett a magyar tagozat számára.
A Székelyhon című portál írása szerint az idei felvételi vizsgán is kizárólag románok jutottak be az általános orvosin a tandíjas helyekre, mivel most sem osztották egyenlő arányban az előadások nyelve szerint a meghirdetett 80 fizetéses helyet. Ugyanez volt a helyzet a fogorvosi karon is, ahol 30 fizetéses helyet hirdettek meg.
A gyógyszerészeti karon három magyar és 19 román nemzetiségű diák tanulhat ősztől tandíjköteles helyen – a nyolcvan meghirdetett helyből mindössze ez a huszonkettő telt be – írja a Székelyhon.
A portál beszámol arról, hogy idén 135 román, illetve 135 magyar államilag támogatott általános orvosis helyet hirdetett meg. Mivel azonban a román tagozaton nagyobb versengés alakult ki, ott az utolsó tandíjmentes helyre 8,61-es felvételi átlaggal lehetett bejutni, míg a magyarok esetében 7,76-tal. A tandíjas helyekre a felvételi átlag csökkenő sorrendjében 80 olyan román felvételizőt vettek fel, akinek 7,76-nál magasabb átlaga volt. Így a magyaroknak nem jutott már hely.
A fogorvosi karra az utolsó államilag támogatott román helyre bejutott diák átlaga 8,25 volt, míg a magyarok esetében csak 6,45, így ezen a karon is kizárólag a román nemzetiségűek foglalhatják el a fizetéses helyeket.
A MOGYE egy neve elhallgatását kérő magyar oktatója az MTI-nek azt mondta: a tanintézmény szenátusában több mint kétharmados román többség van, amely tudatosan igyekszik tovább növelni a román tagozat fölényét a kétnyelvű egyetemen. Az oktató úgy tudja, a tandíjas aránytalan elosztás miatt ősszel 216 orvostanhallgató kezdi meg tanulmányait román, és alig 132 magyar nyelven. Mint kifejtette, a diáklétszámnál előidézett különbség és az a tény, hogy a gyakorlati órákat a magyar tagozaton is románul tartják, oda vezet, hogy a MOGYÉ-n sokkal kevesebb a magyar oktató, mint a román.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.