Négyféle tanulmányi ösztöndíjat hagyott jóvá a kormány a közoktatásban

tanulók

Négyféle ösztöndíj lesz ősztől | Képünk illusztráció

Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén a közoktatásbeli ösztöndíjak odaítélésének módszertanát. A kormányhatározat négy típusú ösztöndíjról rendelkezik.

A havi 450 lejes érdemösztöndíjra a 9-esnél nagyobb jegyátlagú diákok jogosultak, de osztályonként a tanulóknak legfeljebb a 15 százaléka (az eddigi 30 százalék helyett). Emellett érdemösztöndíjban részesülnek az országos és nemzetközi tanulmányi és tantárgyversenyeken díjat nyert tanulók.

A havi 300 lejes szociális ösztöndíjat a hátrányos anyagi/társadalmi helyzetű tanulók igényelhetik a tanévkezdéstől számított 25 naptári napon belül. Odaítélésének egyik kritériuma a család az egy főre eső havi nettó jövedelem mértéke,

de az árva és félárva, az egyszülős családban nevelkedő, valamint a daganatos és/vagy krónikus betegségekben szenvedő iskolások is jogosultak rá.

A szintén havi 300 lej értékű úgynevezett technológiai ösztöndíjat azok a szakközépiskolások igényelhetik, akik az előző tanévben valamennyi tantárgyból „nagyon jó” minősítést szereztek, a magaviseleti jegyük pedig 10-es volt.

A kiskorú anyáknak szánt ösztöndíj az iskolaelhagyást hivatott megelőzni, havi összege 700 lej lesz – írta az Agerpres hírügynökség a kormány közlése alapján. A tájékoztatás szerint az iskoláknak minden hónap 20-áig kell kifizetniük az előző hónapra járó ösztöndíjakat. Becslések szerint decemberig a tanulói ösztöndíjak mintegy 4 milliárd lejes terhet rónak a költségvetésre – írta az Agerpres.

A rovatból ajánljuk: