Mintegy 18 ezer katonai nyugdíjat emeltek meg

veteranMintegy 18 ezer katonai nyugdíj megemeléséről döntött kedden a román képviselőház, így az érintettek október elsejétől kapnak emelt öregségi járandóságot. Az intézkedést a kormányzó balközép Szociálliberális Unió (USL) támogatta, amely szerint igazságtalanságot követett el az Emil Boc vezette jobboldali kormány 2011-ben azon volt védelmi, belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak ellen, akiknek a nyugdíját újraszámolták, és ennek következtében csökkent a járandóságuk. Romániában 2011-ben egységesítették a nyugdíjrendszert a kiemelt nyugdíjak megszüntetése érdekében. A katonai öregségi járandóságok újraszámolása nagy felzúdulást keltett, a tartalékos katonák és a volt rendőrök többször utcára vonultak az elmúlt két évben. Victor Ponta román miniszterelnök februárban úgy nyilatkozott, hogy az újraszámolás következtében számos hibát követett el a jobboldali kormány. Corneliu Dobriţoiu akkori védelmi miniszter szerint a nyugdíjak összességükben nemhogy csökkentek volna, hanem 200 ezer lejjel többet fordított az állam erre a célra. Így a katonák többségének nőtt a nyugdíja, ugyanakkor maradt 18 ezer olyan személy, akinek az öregségi járandósága csökkent. A kormány szerint elfogadhatatlan, hogy ezeket az embereket hátrányosan megkülönböztessék, ezért a kabinet támogatta a nyugdíjak emelését. Az elfogadott törvénytervezet szerint a növekedés mértéke akkora lesz, hogy az érintettek járandósága ismét a 2010 végi, vagyis az újraszámolás előtti szintre kerüljön. A tervezetet még Traian Băsescu államfőnek kell aláírnia ahhoz, hogy megjelenhessen a Hivatalos Közlönyben, és hatályossá váljon. Az újraszámolás előtt a román katonai átlagnyugdíj 1700 lej volt, a román statisztikai hivatal szerint a normál átlagnyugdíj 795  lej volt az idei első negyedévben.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Közvitára bocsátották a helyi közigazgatási reform tervezetét
A tárca honlapján közzétett csaknem ötvenoldalas törvénytervezet 20 százalékkal csökkentené az állami állások számát a központi és helyi közigazgatásban. Karcsúsítanák a különböző állami hatóságok és ügynökségek igazgatótanácsait, és lakosságarányossá tennék a helyi rendőrség létszámát.
Eltemették Ion Iliescu volt államfőt
A 95 éves korában elhunyt politikus tiszteletére a kormány gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét. Sem az USR, sem az RMDSZ vezetői, sem Nicușor Dan államfő nem járult a ravatal elé.
Elhunyt Ion Iliescu volt államfő
A 95 éves exelnök állapota régóta válságos volt. Állami szertartás keretében csütörtökön helyezik örök nyugalomra.
Bürokrácia-csökkentést vezetett be a közigazgatási minisztérium
„A polgár nem postás!” Az engedélyekhez már nem a lakosoknak kell kikérniük a telekkönyvi kivonatot.
Kisebb kerettel, de mégis lesz magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram
Az eredeti költségvetés kevesebb mint egyharmadát fordítja az állam a lakossági autópark megújítására.