Minimális az esélye a verespataki bányanyitásnak

Minimálisnak tartotta a verespataki aranybánya megnyitásának valószínűségét Remus Cernea, a román miniszterelnök környezetvédelmi tanácsadója, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem pódiumbeszélgetésén vett részt pénteken. Cernea elmondta: a Victor Ponta vezette kormány egyelőre elemzi a bányanyitás aktáit, mert azt szeretné, hogy a döntése megalapozott legyen. Az ismert romániai környezetvédő aktivista – aki az idén bejegyzett Zöld Mozgalom párt elnökeként vállalt tanácsadói tisztséget a kormányban – hozzátette: Victor Ponta az első olyan román miniszterelnök, aki többször is nyilvánosan állást foglalt a bányanyitás ellen, és nyilvánosan is viselte a bányanyitást ellenzők jelvényét, amelyen az a felirat áll: „Mentsétek meg Verespatakot!”. Hozzátette, pártja nem támogatná tovább Victor Ponta kormányát, ha a verespataki bányanyitás terve megkapná a környezetvédelmi engedélyt. Remus Cernea hamisnak tartotta azoknak az érveit, akik a munkahelyteremtésre hivatkozva érvelnek a bányanyitás mellett. Kijelentette: akár egymillió favágónak is munkahelyet lehetne adni, ha Románia valamennyi erdőjét kivágnák. A munkahelyteremtés érvét mindig az ellenérvekkel együtt kell mérlegre tenni. Azt is nevetségesnek találta, hogy a bányanyitásra törekvő cég azt vállalta, máshol vájja ki a ma is látogatható verespataki római kori bányajáratokat. Szerinte ez olyan lenne, mintha a galériában a festmények fénymásolatát állítanák ki. A verespatakról szóló pódiumbeszélgetésen Eckstein Kovács Péter, az államfő korábbi tanácsadója elmondta, a bányaprojekt romániai ellenzőinek más-más okokra hivatkoznak. Ő maga kimondottan környezetvédelmi okokból ellenzi, de vannak olyan ellenzők is, akik azt kifogásolják, hogy kanadaiak termeljék ki a román aranyat, és olyanok is, akik a céggel kötött szerződést kifogásolják. Amint a beszélgetésen elhangzott, a Ponta-kormány a szerződés titkosságának feloldását kezdeményezte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke a legnagyobb romániai korrupciós ügyként mutatta be a verespataki bánya ügyét. Szerinte a román kormány azzal zárhatná le leggyorsabban a Verespatak-ügyet, ha törvénybe iktatná az Európai Parlament határozatát, melyben az EU döntéshozó szerve Áder János és Tőkés László kezdeményezésére 90 százalékos többséggel megszavazta a ciántehcnológia alkalmazásának betiltását Európában. Szilágyi Zsolt elmondta, Európában Csehország, Magyarország és Németország alkotott már hasonló törvényeket.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.