Mesterházy bocsánatot kért Kolozsváron

fotó: www.mszp.hu

Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Az elnökségi ülés után tartott mai sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak". Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában. Az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között szerepel, hogy nem akarják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.