Megtiltaná a fagyasztott hús frissként történő értékesítését a mezőgazdasági miniszter

hús

A vágóhidra kikerülve 48 órán belül forgalmazható „friss húsként” | Illusztráció: Pixabay

A mezőgazdasági minisztérium jogszabálymódosításra készül annak érdekében, hogy az Európai Unióból Romániába érkező fagyasztott sertéshúst ne lehessen friss húsként feltüntetve értékesíteni – jelentette be szerdán a sajtónak Florin Barbu mezőgazdasági miniszter a sertéstenyésztőkkel folytatott egyeztetés után.

A tárcavezető elmondta, hogy az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) és a fogyasztóvédelem (ANPC) bevonásával módosítják a vonatkozó miniszteri rendeleteket, így a kiskereskedelemben forgalmazott kiolvasztott sertéshúst kötelezően „kiolvasztott” megjelöléssel kell majd ellátni.

A vágóhídról kikerülő termék pedig legfeljebb hat napig maradhat forgalomban, és csak az első 48 órában lesz forgalmazható „friss hús” megjelöléssel.

A miniszter szerint a sertéshúságazat jelentős nehézségekkel küzd, a romániai termelők mintegy 30 százalékos veszteséget szenvednek el. Sajtónyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a sertéshús kilónként 17-20 lejbe kerül a boltokban, miközben az élő sertést a termelők 4,8 lejes kilogrammonkénti áron adják el – írta az Agerpres.

Barbu elmondta, hogy egyeztetni fog a kormányfővel a 2025-ben elszenvedett veszteségek kompenzálásáról és – a Versenyhivatallal együttműködve – a piac szabályozásáról. Hozzátette: a Versenyhivatal jelenleg is vizsgálja a sertéshús értékesítési láncát, mivel jelentős árkülönbség tapasztalható a termelői és a kiskereskedelmi ár között, ami tisztességtelen gyakorlat gyanúját is felvetheti.

A rovatból ajánljuk:

Megállapodtak a kormánykoalíció pártjai bizonyos helyi adók csökkentéséről
A régi lakások tulajdonosai és a fogyatékkal élők kapnak kedvezményeket.
Szobrot állítanak Dombegyházon az aradi születésű Maderspach Franciskának és férjének
A '49-es fegyverletétel után elszenvedték Haynau megtorlását.
Változnak a RO-Alert hangjelzései a veszélyhelyzet súlyosságától függően
Más-más hang jelzi majd az eltűnt személyt vagy a természeti katasztrófát.
Alkotmányos az igazságügyi nyugdíjreform, csökkentik a bírák kedvezményeit
Jelenleg a bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurót kapnak havonta.
Jövő héten dönthet a kormány az RMDSZ által javasolt adócsökkentésről
Bizonyos lakóépületek és járművek esetében, illetve a fogyatékosoknak adnának kedvezményeket.