Közel kétórás, beszólásokkal, sértegetésekkel, politikai nyilatkozatokkal dúsított vita és 40 módosító indítvány után ma délután a városi önkormányzat megszavazta a megyeszékhely 2013-as büdzséjét. Az USL tanácsosai, ígéretükhöz híven, ellene szavaztak, mondván, ez egy „klientúra-párti” költségvstés, nem szolgálja a lakosság érdekeit.
Szintén a mai ülésen Gheorghe Ghilinţă konzervatív párti tanácsos javasolta, hogy a 2012-es költségvetési többletből 7 millió lejt fodítsanak a Régi Színház és az Eminescu Iskola épületeinek megvásárlására, még akkor is, ha az összeg nem elegendő. Gheorghe Falcă polgármester elmagyarázta, hogy ez így lehetetlen, mert ingatlanvásárlás előtt egy hosszadalamas előkészítő-értékelő folyamatnak kell lezajlania, ami ez esetben nem történt meg. Hozzátette, a Régi Színház megvásárlására már elkezdték a folyamatot. Az ülés után az USL ellen-közleményben bizonygatta, hogy egy önkormányzatnak nincs szüksége hosszas előkészítő folyamatra, ha ingatlant akar vásárolni, amiből újabb politikai vita kerekedett, s ez várhatóan anapokban is folytatódik.Megszavazták Arad költségvetését
Közel kétórás, beszólásokkal, sértegetésekkel, politikai nyilatkozatokkal dúsított vita és 40 módosító indítvány után ma délután a városi önkormányzat megszavazta a megyeszékhely 2013-as büdzséjét. Az USL tanácsosai, ígéretükhöz híven, ellene szavaztak, mondván, ez egy „klientúra-párti” költségvstés, nem szolgálja a lakosság érdekeit.
Szintén a mai ülésen Gheorghe Ghilinţă konzervatív párti tanácsos javasolta, hogy a 2012-es költségvetési többletből 7 millió lejt fodítsanak a Régi Színház és az Eminescu Iskola épületeinek megvásárlására, még akkor is, ha az összeg nem elegendő. Gheorghe Falcă polgármester elmagyarázta, hogy ez így lehetetlen, mert ingatlanvásárlás előtt egy hosszadalamas előkészítő-értékelő folyamatnak kell lezajlania, ami ez esetben nem történt meg. Hozzátette, a Régi Színház megvásárlására már elkezdték a folyamatot. Az ülés után az USL ellen-közleményben bizonygatta, hogy egy önkormányzatnak nincs szüksége hosszas előkészítő folyamatra, ha ingatlant akar vásárolni, amiből újabb politikai vita kerekedett, s ez várhatóan anapokban is folytatódik.A rovatból ajánljuk:
Az energetikai együttműködés bővítéséről tárgyalt a magyar és a román miniszterelnök
Budapesten fogadta Ilie Bolojant Orbán Viktor szerda délben.
Ismét felelősséget vállalt a kormány a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjkedvezményeinek csökkentéséért
Korábban az alkotmánybíróság elkaszálta.
Leállt a brazi villamoserőmű, de a minisztérium szerint nincs veszélyben az ország energiaellátása
Vízellátási problémák miatt lecsökkent a hűtéshez használt víz hozama.
Lemondott az önéletrajza meghamisításával meggyanúsított védelmi miniszter
Szerinte „figyelmetlenségből” tüntetett fel nem létező egyetemi végzettséget.
Alkotmányellenes a magánnyugdíj-megtakarítások felvételének új szabályozása
A talárosok szerint a rákbeteg nyugdíjasok nem vehetik fel egy összegben a pénzüket.


