Sajtótájékoztatón ismertette a március 15-i aradi programokat szerda délelőtt Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester Cziszter Kálmán helyi tanácsos társaságában. Mint azt már megírtuk, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 165. évfordulóján, pénteken 17 órakor szerveznek koszorúzást a Szabadság-szobornál, 19 órától pedig a békéscsabai Jókai Színház díszelőadását, A kőszívű ember fiait tekinthetik meg az érdeklődők a nagyszínházban. A részletes március 15-i programot itt olvashatják.
Arra, hogy aznap a szélsőséges Új Jobboldal nevű román – többnyire futballdrukkerekből és -huligánokból – verbuválódott szervezet magyarellenes tüntetést tart Aradon, Bognár Levente úgy reagált, hogy „semmiképp nem befolyásolja a magyarság méltóságteljes megemlékezését, de keserű szájízt hagy, hogy épp Aradon történik ilyesmi, amikor a városvezetőség arról próbálja meggyőzni Európát, hogy Aradon egyetértésben élnek egymással a különböző nemzetiségek".Mégsem oly békés az egymás mellett élés – RMDSZ-reagálás az Új Jobboldal tüntetésére
Sajtótájékoztatón ismertette a március 15-i aradi programokat szerda délelőtt Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester Cziszter Kálmán helyi tanácsos társaságában. Mint azt már megírtuk, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 165. évfordulóján, pénteken 17 órakor szerveznek koszorúzást a Szabadság-szobornál, 19 órától pedig a békéscsabai Jókai Színház díszelőadását, A kőszívű ember fiait tekinthetik meg az érdeklődők a nagyszínházban. A részletes március 15-i programot itt olvashatják.
Arra, hogy aznap a szélsőséges Új Jobboldal nevű román – többnyire futballdrukkerekből és -huligánokból – verbuválódott szervezet magyarellenes tüntetést tart Aradon, Bognár Levente úgy reagált, hogy „semmiképp nem befolyásolja a magyarság méltóságteljes megemlékezését, de keserű szájízt hagy, hogy épp Aradon történik ilyesmi, amikor a városvezetőség arról próbálja meggyőzni Európát, hogy Aradon egyetértésben élnek egymással a különböző nemzetiségek".A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


