Megkezdődött az alkotmánymódosítási folyamat

Máté András

Megkezdődött az alkotmánymódosítási folyamat, miután szerdán a bukaresti parlament megszavazta az alkotmánymódosító bizottság összetételét. A 439 támogató szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadott parlamenti határozat szerint a grémium elnöke Crin Antonescu, a szenátus elnöke lesz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről a bizottság munkájában Máté András parlamenti képviselő vesz részt, aki egyben a 23 tagú testület egyik alelnöke. A politikus az MTI-nek szerdán elmondta: az RMDSZ több olyan módosítást terjeszt be, amely a nemzeti kisebbségeket érinti, így kérni fogja a nemzetállam fogalom törlését az alkotmány első cikkelyéből, a szubszidiaritás elvének bevezetését, valamint a nemzeti kisebbségek számára konzultációs mechanizmus létrehozását.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.