Meghosszabbították az alapélelmiszerek árréskorlátozását [FRISSÍTVE]

bevásárlás

Az alapélelmiszerek árrését szabályozza a kormány | Illusztráció

A kormány hat hónappal meghosszabbítja az alapélelmiszerek árréskorlátozását, a kabinet csütörtöki ülésén hagyja jóvá az intézkedést – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elmondta: a koalícióban az ársapka meghosszabbításáról döntöttek, miután a kiskereskedelmi láncok és a termelők képviselőivel is konzultáltak.

Bolojan azonban továbbra is úgy vélekedik, hogy nem a piacba való beavatkozások jelentik a megoldást az árak érdemi csökkenésére. Szerinte ezen a belföldi termelés növelésével és a feldolgozóipar fellendítésével lehet segíteni. Vagyis célzott programok révén támogatni kell a gazdák termelési kapacitásának növelését, termékeik diverzifikálását, illetve azt, hogy olyan termékeket állíthassanak elő, amelyeket jelenleg nagy mennyiségben importál Románia – részletezte.

Támogatni kell ugyanakkor azt is, hogy a hazai termelők exportálják is termékeiket, és erről is egyeztetett a kiskereskedelem képviselőivel – tette hozzá Bolojan.

Ezekre a termékekre vonatkozik

A kormány csütörtöki ülése után Florin Barbu mezőgazdasági miniszter a Facebook-oldalán erősítette meg, hogy a kormány 2026. március 31-ig meghosszabbította az alapélelmiszerek árréskorlátozását.

Az árréskorlátozás a következő termékekre vonatkozik:

  • 300-500 grammos fehér kenyér,
  • 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l),
  • tehéntejből készült lágysajt (telemea),
  • tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben,
  • 000-s fehér búzaliszt (1 kg),
  • kukoricadara (1 kg),
  • M méretű tyúktojás, napraforgóolaj (legtöbb 2 literes kiszerelésben),
  • friss csirkehús (egész csirke, csirkeaprólék, csirkecomb, csirkeszárny),
  • friss sertéshús (apróhús, csontos és csont nélküli comb, lapocka),
  • friss zöldség (paradicsom, uborka, hagyma, szárazbab, sárgarépa, tölteni való paprika, kápiapaprika, fokhagyma),
  • friss gyümölcs (piros és Golden alma, szilva, csemegeszőlő),
  • fehér burgonya, cukor (1 kg),
  • 12 százalék zsírtartalmú tejföl,
  • vaj (legtöbb 250 grammos kiszerelésben),
  • szilvaíz (legtöbb 350 grammos kiszerelésben).

A rovatból ajánljuk: