Megalakul az új Országgyűlés – Kreszta Traján a román nemzetiség szószólója [AUDIÓ]

Orszaggyules alakulo ulese 2014-05-06Kedd délelőtt tartja alakuló ülését az április 6-i választás eredményeként létrejövő új magyar Országgyűlés, amely a korábbinál kevesebb, 199 képviselővel kezdheti meg munkáját. Az ülésen Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor jelenlegi kormányfőt javasolja miniszterelnöknek, emellett megválaszthatják a parlamenti tisztségviselőket és létrehozhatják az új bizottsági struktúrát. Az Országgyűlés elnökének a Fidesz-KDNP továbbra is Kövér Lászlót javasolja. A parlamenti patkóban a Fidesznek 117, az MSZP-nek 29, a Jobbiknak 23, a KDNP-nek 16, az LMP-nek 5 képviselője lesz. A választáson a baloldali összefogás részeként induló pártok közül 4-4 képviselője lesz a törvényhozásban az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak, egy pedig a Magyar Liberális Pártnak; ők függetlenként politizálhatnak. Az Országgyűlés munkájában most először 13 nemzetiségi szószóló is részt vesz.
Kreszta Traján Kreszta Traján

A magyarországi románság szószólója Kreszta Traján battonyai alpolgármester, a magyarországi Országos Román Önkormányzat elnöke. A szószólói tisztségről, a magyarországi nemzetiségeknek először biztosított parlamenti képviseletről, a magyarországi románok oktatási helyzetéről Pataky Lehel Zsoltnak nyilatkozott. Hallgassa meg! [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Kreszta_Traian_nemzetiseg…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.