Másfél hónappal az eredményhirdetés előtt ismerték a logó-pályázat nyertesét

A „nyertes" pályamunka A „nyertes" pályamunka

Az Európa Kulturális Fővárosa 2021-es címre pályázó Aradra nem túl jó fényt vető turpisságra derült fény. Mint köztudomású, a város vezetősége és az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület pályázatot hirdetett a kandidatúra logójának és kabalafigurájának megtervezésére. A határidőt egyszer meg is hosszabbították, mert állítólag kevés jelentkező volt, hogy aztán a hét folyamán eredményt hirdessenek, és világgá kürtöljék, hogy melyik a nyertes pályamunka. Csakhogy egy szemfüles blogger (internetes naplóíró), bizonyos Adrian Rotar észrevette, és meg is örökítette, hogy a május első dekádjában szervezett Arad Rali plakátjain már ez a logó szerepel, mint az EKF-címre aspiráló Arad emblémája, s ezt meg is osztotta a közösségi oldalán – tehát eléggé amatőr módon „buktak le” a szervezők. Az efféle, nem éppen európai „húzások” nem tesznek jót a város megítélésének, az Európa Kulturális Fővárosa címre irányuló kezdeményezésektől pedig végképp eltántoríthatják a lakosságot, amelynek zöme amúgy is szkeptikus volt ezzel szemben. Az is elgondolkodtató, hogy a városi költségvetésből sebtében 100 ezer lejt szavaztak meg a hivatalosan akkor még be sem jegyzett Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesületnek (melyik aradi civil szervezet kap ekkora összeget „kérés nélkül”?), amiből 10 ezret a logópályázat nyertesének ítéltek meg díjként. A győztes – sajtóhírek szerint – ezt az egyesületnek ajánlotta fel, de ezek után már az is kérdéses, hogy valóban célszerűen használják-e fel azt a pénzt.
S a bizonyíték, hogy a logót már használták S a bizonyíték, hogy a logót már használták

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.