Martonyi: „Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség”
Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség – mondta Martonyi János magyar külügyminiszter szombaton a román Digi24 hírtelevízióban. Martonyi arra a felvetésre válaszolt így, hogy Romániában sokan attól tartanak: Budapest az autonómiatörekvések támogatásával Erdélyt szeretné visszaszerezni. A külügyminiszter szerint ez olyan képtelenség, hogy nem is kíván reagálni rá. Ugyanakkor rámutatott, a közösségi autonómiaformák elismerése nem gyengíti, hanem erősíti az adott államot, mert növeli a közösség otthonosságérzetét, és hozzájárul az ország stabilitásához.
A televíziós csatorna „Diplomata-útlevél” című félórás külpolitikai műsorát a magyar–román kapcsolatoknak szentelte: ennek keretében tűzték műsorra a magyar külügyminiszterrel bukaresti látogatása alkalmával kedden készített interjút. Martonyi a műsorban beszélt arról, hogy sokféle autonómia létezik, Magyarország például – kollektív jogként – elismeri a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját, másutt különböző területi autonómiák működnek. A lényeg az, hogy az illető közösség óhaját figyelembe vegye az adott állam: Magyarország pedig nem tehet mást, mint hogy támogassa a külhoni magyar közösségek törekvéseit – magyarázta.
A székely zászlóval kapcsolatban a magyar diplomácia vezetője elmondta, a túlfűtött érzelmek veszélyeztetik a két ország kapcsolatát, ezért önmérsékletet és megértést kért Bukarestben román tárgyalópartnereitől. Rámutatott: a jelképhasználat ügyét nagyon könnyű lenne megoldani. Nem növelné ugyan az anyagi jólétet, de nagyban javítana a hangulaton, a két ország viszonyában is, és a Romániában élő, jelentős lélekszámú magyar közösség berkeiben is.
A román sajtó visszatérő kritikájára utalva a magyarországi politikusok részvételét a romániai választási kampányban Martonyi János természetes, európai gyakorlatnak nevezte. Emlékeztetett rá, hogy Victor Ponta román miniszterelnök is kiáll a magyar szocialisták mellett, és szerinte normális dolog, hogy az európai pártcsaládok tagpártjai támogassák egymást.
Arra a kérdésre, valóban annyira megromlottak-e a magyar–román kapcsolatok, hogy már csak a „stratégiai partnerség értékes elemeinek megőrzése” maradt a külügyminiszter bukaresti látogatásának célja – miként azt az m1-nek adott interjújában kifejtette –, Martonyi János azt mondta, nem akarja dramatizálni a helyzetet, de az indulatok felpörgése veszélyes lehet, és visszájára fordíthatja a magyar–román kapcsolatok eddigi eredményeit. A kételyek és gyanakvások leszerelésére egyedüli eszköz a párbeszéd, és bukaresti útja éppen a bizalom helyreállítását célozta – mondta.
MTI
A rovatból ajánljuk:
Nicușor Dan: március 15. jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Az államfő és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.
Befagyasztják az állami béreket és nyugdíjakat, takarékosságot hirdetnek a közszférában – Jóváhagyták az idei költségvetés tervezetét
A bevételt 736,5 milliárd, a kiadásokat 864,3 milliárd lejre becsülik.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak, amennyiben élni szeretnének szavazati jogukkal, kérniük kell a központi névjegyzékbe történő felvételüket.
Bolojan szerint támogatják a kisnyugdíjasokat, a PSD a multiknak való kedvezéssel vádolja a kormányfőt
Koalíciós vita a költségvetésről.




