Márciusban várnak döntést Románia és Bulgária Schengen-tagságáról
A román diplomácia arra számít, hogy márciusban születhet döntés Románia és Bulgária felvételéről a schengeni övezetbe – közölték a szerdai bukaresti lapok Titus Corlăţean külügyminiszter brüsszeli sajtóértekezletén elhangzott szavait idézve. A román diplomácia vezetője megerősítette, hogy Románia kétlépcsős schengeni csatlakozással számol: márciustól a légi és vízi közlekedésben, 2013 végén pedig a szárazföldi forgalomban válhatna a határellenőrzés nélküli térség tagjává.
„Az a tény, hogy Románia egymilliárd eurónyi – uniós és saját – forrást fektetett az új schengeni határok biztonságossá tételébe, a legkorszerűbb technikába és a személyzet felkészítésébe, valamint az a tény, hogy mindezt külföldi, köztük holland szakértők is ellenőrizték, és elismerő jelentéseket is írtak róla, feljogosít egy nagyon széleskörű támogatás reményére” – mondta Corlăţean.
A román hírforrások arról is beszámoltak, hogy az európai unió e heti belügyminiszteri értekezletén várhatóan nem kerül napirendre a román és bolgár schengeni csatlakozás ügye, ugyanis értesülésük szerint Németország és Hollandia az igazságügyi országjelentésre vár. Az Európai Bizottság 2007 óta rendszeresen jelentést készít arról, hogyan teljesíti Románia és Bulgária az uniós előírásokat, amely elsősorban a korrupció elleni harc és az igazságszolgáltatás átalakítása terén szab feladatokat a két ország számára.
Románia és Bulgária schengeni csatlakozása az európai uniós bel- és igazságügy-miniszterek januári kötetlen találkozóján kerülhet legközelebb napirendre, de döntés leghamarabb a belügyminiszterek márciusi tanácskozásán várható – írták a román lapok.
MTI
A rovatból ajánljuk:
Iráni fenyegetés Romániának – reagált a külügyminisztérium
A teheráni külügyminisztérium szerint az Irán elleni katonai agresszióban való részvételnek minősül a román légitámaszpontok amerikai igénybevételének engedélyezése, Bukarest azonban azt mondja, hogy nem vesz részt a konfliktusban.
Szeszélyesen alakul a tavaszi időjárás március hátralévő részében
Szerdától sokfelé várható csapadék.
Nicușor Dan: március 15. jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Az államfő és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.
Befagyasztják az állami béreket és nyugdíjakat, takarékosságot hirdetnek a közszférában – Jóváhagyták az idei költségvetés tervezetét
A bevételt 736,5 milliárd, a kiadásokat 864,3 milliárd lejre becsülik.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak, amennyiben élni szeretnének szavazati jogukkal, kérniük kell a központi névjegyzékbe történő felvételüket.



