Magyarságot sértő tanulmányok miatt figyelmeztették a Román Tudományos Akadémiát

Academia_RomanaFigyelmeztetésben részesítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács a Román Tudományos Akadémiát két tanulmány miatt, amely sértő megállapításokat tartalmaz a magyarságról – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség. Az egyik tanulmány a 2011-ben hatályba lépett román oktatási törvényt elemzi, a másik a Hargita és a Kovászna megyei románok helyzetével foglalkozik. Mindkét tanulmányt a Román Tudományos Akadémia égisze alatt működő Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központja tette közzé, 2010-ben és 2012-ben Radu Baltaşiunak, a központ igazgatójának szakmai vezetésével. Cristian Gojinescu kutató fordult a diszkriminációellenes tanácshoz, mert szerinte a tanulmányokban használt terminológia nem felel meg a tudományos ismérveknek, és sérti a nemzeti kisebbségek jogait, így például az anyanyelv használatához való jogot. A testület kifogásolta egyebek között azon megállapításokat, amelyek szerint „a romániai magyar elitek megpróbálják befolyásolni és megszervezni a demográfiai folyamatokat a magyar etnikumúak reprodukciója érdekében”, illetve „a vegyes házasságokban élő magyar nők román gyereket szülnek, akik kiemelt figyelemben részesülnek”. A diszkriminációellenes tanács szerint ezek a megállapítások hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek. A tanács azt ajánlotta az intézetnek, hogy tanulmányaiban ne használjon olyan megállapításokat, amelyek sértik a magyarok méltóságát. Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke a Mediafaxnak elmondta, hogy a két írás nem tartozik az akadémia hivatalos dokumentumai közé, a hozzájuk tartozó valamennyi intézet maga felel azért, amit közöl

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.