Magyar Szórvány Napja – Faültetés Fazekasvarsándon

faultetes6A „Magyarnak lenni jó!” mottóval szervezték meg Fazekasvarsándon, a Magyar Szórvány Napján megrendezett délutáni tevékenység, melyet Miszlai Merenc, az Erdélyi Magyar Néppárt fazekasvarsándi szervezetének elnöke kezdeményezett, és amelynek célkitűzése volt a fiatalságban tudatosítani a magyar öntudatot. A novemberi napsütésben mintegy húsz magyar iskolás gyerek gyűlt össze a focipályán. Bicikliversennyel indult a program, majd közösen elültettek egy diófát a mezőn. Mindenki részt vett ebben is, egymásnak adva a lapátot, ásót, a lányok vizet merítettek és felváltva locsolták a nagy reményekkel induló facsemetét, mely a szórványmagyarságban élés, és élni akarást, valamint ennek folytonosságát jelképezi immáron. A közös faültetés után Miszlai Ferenc a néppárt által készített csomagokkal jutalmazta a lelkes csapatot, akik terveket szőttek és, ha rajtuk múlt volna, már beerdősítették volna a határt is. Aki fát ültet, azzal a reménnyel teszi, hogy egyszer majd annak terméséből is részesül. Ha nem ő, majd utódai. Ezt ünnepeltük a szórványmagyarság napján, mert „magyarnak lenni jó Fazekasvarsándon is”.

Horváth Csaba evangélikus-lutheránus lelkipásztor

faultetes8faultetes3

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.