Maga ellen kért vizsgálatot Eckstein-Kovács

Saját maga ellen kért büntetőjogi vizsgálatot a román korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter annak tisztázására, hogy törvénysértő volt-e a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása a református egyháznak. Eckstein-Kovács Péter 2000-ben kisebbségügyi miniszter volt Mugur Isărescu jobbközép kormányában, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vett. A politikus ma, a DNA székháza előtt tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy abban az időben még nem létezett kerettörvény a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatására. 1999-ben a koalíciós kormány sürgősségi rendelettel juttatott vissza harminc ingatlant a kisebbségi közösségeknek és egyházaknak, majd a restitúciós listát 2000-ben, a kisebbségügyi miniszter javaslata alapján újabb 74 ingatlannal - köztük a Székely Mikó Kollégium épületegyüttesével - egészítették ki. Eckstein-Kovács szerint miniszterként az ő felelőssége volt a visszaszolgáltatási lista összeállítása és a visszaszolgáltatás törvényességének ellenőrzése, mégis a kormányhatározatot végrehajtó restitúciós bizottság tagjai kerültek bíróság elé. A politikus az MTI-nek elmondta: a visszaszolgáltatási döntés kezdeményezőjeként nem nézheti tétlenül, hogy a határozatot végrehajtó restitúciós bizottság tagjait börtönbüntetésre ítélték. „Meg vagyok győződve a visszaszolgáltatás törvényességéről, ugyanúgy meg vagyok győződve a három kolléga ártatlanságáról is” – mondta Eckstein-Kovács Péter. A buzăui bíróság június 29-én hozott első fokú ítéletében kimondta, hogy a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot az Erdélyi Református Egyházkerületnek, mivel az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A bíróság a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet - három-három évi szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott kár címén 1,13 millió lej (76 millió forint) kifizetésére kötelezte. Az érintettek fellebbeztek a döntés ellen. Az erdélyi magyar történelmi egyházak az Igazság Napja elnevezéssel békés demonstrációt hirdettek szombatra a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium elé, a restitúciós bizottság tagjait sújtó, általuk igazságtalannak tartott ítélet és a romániai egyházi vagyon visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozásul. MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.