Leomlott a vízzel elárasztott bözödújfalusi római katolikus templom

bozodujfaluMaros megyében leomlott az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma. A vasárnap kora délután bekövetkezett épületomlásról egy közösségi portál Bözödújfalu oldalán közölt fényképeket egy szemtanú. A Bözödújfalu helyén létesített víztározót a vízből kiemelkedő templomtoronnyal a romániai falurombolás szimbólumaként tartották számon. Csibi Attila Zoltán, a szomszédos Erdőszentgyörgy polgármestere az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a község a közelmúltban indított el egy olyan programot, amelynek a római katolikus templom megmentése is része lett volna. „Két-három hete mérettük fel a templomtorony statikai állapotát. A szakértők úgy vélték, hogy az épületnek még két-három éve van, de azt is hozzátették, az bármelyik pillanatban összedőlhet” – mondta. A polgármester megjegyezte: a pár hete végzett felméréskor a templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre. Az egykori unitárius templom mára már nincsen vízben, de az az épület is veszélyeztetett. „Megpróbálunk minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy – ha nem is tudjuk már visszaállítani a templomot – állítsunk valamiféle emléket neki” – nyilatkozta. A Ceauşescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A víztározó már a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.