Lemondott szenátori mandátumáról Dan Voiculescu

Lemondott szenátori mandátumáról hétfőn Dan Voiculescu médiamágnás, a kormányon lévő Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke, miután a legfelső bíróság csütörtökre előre hozta korrupciós ügyének tárgyalását. Voiculescu bejelentését azzal indokolta: nem akar a parlamenti mentelmi jog mögé bújni, és azért mond le mandátumáról, hogy ne akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját. A PC alapító elnökéről az ellenzéki sajtó viszont azt feltételezi, hogy ügyének elévülése reményében csak az időt húzza.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.