Lemondásra szólította fel a parlament Traian Băsescut

BASESCU - SEECPLemondásra szólította fel a parlament Traian Băasescu államelnököt a testvérét érintő korrupciós ügy miatt. A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra. A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg, tizenhét tartózkodás mellett. Ellenszavazat nem volt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) saját törvényhozói lelkiismeretére bízta álláspontjuk kialakítását, mert Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint egyelőre nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek Băsescu bűnösségére vagy felelősségére utalnának. A nyilatkozat szövege megállapítja, Traian Băsescu „többet nem méltó arra, hogy biztosítsa az elnöki tisztség tekintélyét, függetlenségét és legitimitását”, ezért felszólítja, hogy „azonnal mondjon le Románia államelnöki funkciójából”. A nyilatkozat úgy érvel, hogy Băsescu családi ügye „súlyosan és helyrehozhatatlanul” érintette az államelnöki intézményt. Megállapítják, az államelnöknek kell szavatolnia az igazságszolgáltatás tekintélyét és függetlenségét, az ügy révén pedig Románia hitele csorbult, és megkérdőjeleződött Románia erős és megbízható partneri státusa. Hozzátették: ahhoz, hogy Románia hozzájárulhasson a térség stabilitásához és biztonságához, elengedhetetlenül szükséges, hogy a román állam képviselete erős intézményeken alapuljon, amelyekre nem vetül a szervezett bűnözéssel való kapcsolat gyanújának árnyéka sem. Mircea Băsescut, a román államelnök öccsét pénteken helyezték előzetes letartóztatásba, miután a korrupcióellenes ügyészek befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Állításuk szerint az államfő öccse egy, a román titkosszolgálatok látókörében lévő bűnszövetkezet vezetőjének, Sandu Anghelnek a családjától fogadott el 250 ezer euró kenőpénzt, hogy közbenjárjon testvérénél az akkor előzetes letartóztatásban lévő Anghel börtönből való szabadon engedéséért vagy enyhébb börtönbüntetés kieszközléséért. Anghelt májusban ítélték el csaknem kilenc év szabadságvesztésre. Băsescu elhatárolódott testvérétől és az ügytől, már a hét elején leszögezte, hogy ártatlan, és kijelentette: a politikai nyilatkozat elfogadása következtében nem fog lemondani.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.