Kuncz Aladárról, Szántó Györgyről tart előadást Aradon Pomogáts Béla

Fotó: europrosperitas2010.eu Fotó: europrosperitas2010.eu

A Kölcsey Egyesület szervezésében látogat Aradra Pomogáts Béla, irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora. Pomogáts Béla 1934-ben született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett majd, 1953–1958 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának magyar szakos hallgatója. Részt vett az 1956-os forradalomban, ezért internálótáborba került. 1961-től technikumi tanár, majd 1965-től a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, késöbb osztályvezetője, 1992-1996 között pedig igazgatóhelyettese. Főbb kutatási területei: a XX. századi magyar irodalom és a határokon túli magyar irodalom, különösképpen a nyugati emigráció és az erdélyi magyar irodalom történetével foglalkozik. Évtizedek óta kutatója és avatott ismerője az erdélyi irodalomnak. 1991-ben József Attila díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre Emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársaségi Érdemrend középkeresztjével, 2003-ban pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki. Aradon két előadást tart, szerdán, november 20-án déli egy órakor a Csiky Gergely Főgimnázium tanulóinak Kuncz Aladárról, délután fél 5-kor pedig a Főgimnázium Tóth Árpád termében, nyilvános előadást Szántó Györgyről. Mindkét előadás aradi vonatkozású, hisz Kuncz Aladár Aradon született 1885 december 31-én, a 120 éve 1893 június 7-én Vágújhelyen született Szántó György pedig irodalmi munkássága javát Aradon folytatta. A Kölcsey Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt és irodalombarátot. Belépés díjtalan.

Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.