Kormánytagok a vagyonosodást vizsgáló intézmény látókörében

Négy román kormánytag került a köztisztségeket betöltő személyek vagyonosodásának vizsgálatára hivatott román hivatalos szerv látókörébe – közölte pénteken a román média. A vizsgált kormánytagok között található Ovidiu Silaghi közlekedési, Eduard Hellvig idegenforgalmi és Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős miniszter, valamint Sorin Dan Mihalache, a kormány főtitkárhelyettese. Victor Ponta miniszterelnök kijelentette, hogy a vagyonosodást vizsgáló intézmény megállapításai a kormánytagok „jelenlegi tevékenységét nem érintik”. Leszögezte: amennyiben kiderül, hogy megalapozottak a megfogalmazott vádak, az érintettek nem maradhatnak a kormányban.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.