Kockázatos vidéken Török Zsolték – Tálibok gyilkoltak hegymászókat a Nanga Parbatnál

100_9398Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók – jelentette hétfőn a SITA szlovák hírügynökség, a Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva. Gennadij Kopejka, az ukrán alpinista szövetség elnöke az ukrán tévének elmondta, a két szlovákiai hegymászó egy, a Nanga Parbat csúcsának meghódítására induló nemzetközi csapat tagja volt. A terrorcselekményt vasárnap hajnalban követték el az észak pakisztáni Gilgit város közelében, egy turistaszállásnál. A támadók felébresztették és az épület elé parancsolták a kilenc külföldit, ahol pakisztáni hegyi vezetőjükkel együtt agyonlőtték őket. A merénylők a helyi média szerint 10-12-en voltak. A SITA szerint rendőrruhába öltözött tálib fegyveresekről volt szó. A gyilkosság elkövetőjeként a Dzsundullah nevű szélsőséges szunnita szervezet jelentkezett. A pakisztáni hatóságok egyelőre nem erősítették meg a szlovák külügyminisztériumnak, hogy az áldozatok között két szlovák állampolgár is volt. A Nanga Parbat meghódítására indult június 5-én az aradi Török Zsolt egy romániai Himalája-expedíció tagjaként.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.