Kisebb kerettel, de mégis lesz magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram

roncsautó

Bezúzásra váró roncsok | Archív felvétel

Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető közlése szerint az új gépkocsik vásárlását ösztönző állami program elindítása mellett szólt a gazdaságra gyakorolt hatása mellett az is, hogy a szubvencióra számítva sokan már előleget is befizettek egy új autóra – írta az Agerpres. Buzoianu úgy fogalmazott: a roncsautóprogram jövő évi sorsa „még függőben van”.

A minisztérium elképzelése ugyanis az, hogy közép- és hosszú távon a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) az egyértelműen számszerűsíthető környezeti hatású programokat részesítsen előnyben – közölte.

Az AFM június közepén jelentette be, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti az elindításra váró környezetvédelmi programjait, köztük a roncsautóprogramot is. A döntést azzal indokolták, hogy az új kormánynak kell döntenie a költségvetési prioritásokról.

Az eredeti kiírás szerint a magánszemélyek június 19. és 2025. november 27. között, a 610 millió lejes keret kimerüléséig igényelhettek volna autóvásárlási támogatást. Az eredeti költségvetés kevesebb mint egyharmadát fordítja az állam a lakossági autópark megújítására.

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.