Kirúgták a magyarok védelmére kelt román tudományos kutatót

Academia_RomanaElbocsátották állásából Cristian Gojinescu tudományos kutatót, akinek a panasza nyomán a diszkriminációellenes hatóság figyelmeztetésben részesítette a Román Tudományos Akadémia égisze alatt működő Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központját a magyarságot sértő tanulmányok miatt. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács július 10-én megállapította, hogy a központ magyarságot sértő tanulmányokat publikált Radu Baltaşiunak, az intézmény igazgatójának a szakmai vezetésével. A testület kifogásolta egyebek között azon megállapításokat, amelyek szerint „a romániai magyar elitek megpróbálják befolyásolni és megszervezni a demográfiai folyamatokat a magyar etnikumúak reprodukciója érdekében”, illetve „a vegyes házasságokban élő magyar nők román gyereket szülnek, akik kiemelt figyelemben részesülnek”. A vizsgálat Cristian Gojinescu tudományos kutató panasza nyomán indult januárban, aki szerint az akadémia logója alatt publikált tanulmányok terminológiája nem felel meg a tudományos ismérveknek. A kutatót április elsejei hatállyal elbocsátották állásából, ezt azonban – az Adevărul című napilap szerint – csak három hónapos késéssel, a napokban tudta meg. Gojinescu a lapnak elmondta, hogy korábban hiába próbálta figyelmeztetni az akadémia vezetőségét főnöke gyűlölködésére, aki más írásaiban állítólag „tartalom nélküli, de követelőző, tehát nagyon agresszív” betolakodóknak minősítette a magyarokat.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.