Kinevezte Ferenc pápa Románia és Moldova új apostoli nunciusát

Kuba eddigi nunciusát, Giampiero Gloder érseket nevezte ki pénteken Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusává – tudatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. 1992 és 2013 között különböző diplomáciai feladatokat látott el Guatemalában, valamint a Szentszék Államtitkárságán.

Az érsekség honlapján közzétett életrajz szerint Giampiero Gloder 1958. május 15-én született az olaszországi Asiagóban. Filozófiai és teológiai tanulmányait Pádovában végezte, 1983. június 4-én szentelték pappá. 1986 és 1992 között a Pápai Gregoriana Egyetemen tanult, ahol teológiai doktorátust szerzett, majd az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen szerzett kánonjogi doktorátust 1990-ben. Időközben a Pápai Egyházi Akadémián diplomáciai képzésben részesült.

1992 és 2013 között különböző diplomáciai feladatokat látott el Guatemalában, valamint a Szentszék Államtitkárságán. 2013. szeptember 21-én Ferenc pápa Teldei címzetes püspökké, valamint a Pápai Egyházi Akadémia elnökévé nevezte ki, és ugyanezen év október 24-én a Szent Péter-bazilikában püspökké szentelte. „Főegyházmegyénk papsága és hívei szeretettel köszöntik az új nunciust, kérve életére és szolgálatára a jó Isten áldását” – zárul a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség közleménye.

Giampiero Gloder előtt – 2020-tól kezdődően – Romániában és a Moldovai Köztársaságban a spanyol Miguel Maury Buendía érsek látta el a Vatikán képviseletét, őt tavaly áprilisban Ferenc pápa Nagy-Britannia apostoli nunciusává nevezte ki.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.