Kezdődik… – Magyar zászlót égettek a CFR–Rapid meccsen

Egy magyar zászlót is elégettek a Bukaresti Rapid labdarúgócsapatának szurkolói a Kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen – közölte kedden a Transindex.ro portál. A forrásként megjelölt stiridesport.ro portál fényképet is közölt arról, amint a lelátókat elválasztó drótkerítésre akasztott magyar zászló égni kezd, megjegyezvén, hogy a bukaresti szurkolók a kolozsvári CFR zászlaját is meggyújtották a mérkőzés elején. A kolozsvári CFR-t elsősorban Pászkány Árpád magyar nemzetiségű tulajdonosa miatt tekintik egyesek magyar csapatnak, de az is az együttes magyar kötődéseit sugallja, hogy a törzsszurkolói olykor magyarul is eléneklik a csapatot biztató rigmusokat. A csapat honlapján feltüntetett 37-es játékos keretben egy magyarországi (a régóta sérülésekkel bajlódó Vass Ádám) és két erdélyi magyar játékos (Sepsi László és Veres Szilárd) szerepel. A csapat gerincét a Portugáliából és Dél-Amerikából igazolt játékosok adják. A mostani sorozatban is Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvári CFR vasárnap a Ferencvárossal játszik barátságos találkozót – ez lesz az Albert Stadion búcsúztatója. Pénteken zártkapus mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Romániát világbajnoki selejtezőn.

MTI

magyar (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 03. 20., sze – 01:20 időpontban

Akkor most varhato a Bukaresti Rapid ellen a fegyelmi.Penzbuntetes,zartkapus merkozes?????

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.