Kétkamarás marad a román parlament

parlamenti szavazasElvetette a román alkotmánymódosító parlamenti bizottság csütörtökön azt az ellenzéki javaslatot, hogy Románia térjen át az egykamarás törvényhozásra. Az alkotmánymódosítás szövegtervezetét előkészítő testületben csak a javaslatot előterjesztő jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselője támogatta az egykamarás rendszerre való áttérést, a többi párt és a kisebbségek képviselői ellene szavaztak. Az urnáknál megjelent román választók többsége 2009-ben érvényes és eredményes referendumon támogatta Traian Băsescu államfő azon javaslatát, hogy Románia térjen át az egykamarás parlamentre, és a törvényhozás legfeljebb 300 tagú legyen. A sajátos román választási törvény miatt a tavaly decemberi parlamenti választásokon a 355 választókerületből 588 törvényhozó szerzett mandátumot. A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) törvényhozói azt hangsúlyozták, hogy a 2009-es népszavazás véleménynyilvánító volt. Javaslatukra a szövegtervezetbe az került be, hogy a képviselőháznak legfeljebb 300 tagja lehet, amihez hozzáadódnak a nemzeti kisebbségek képviselői, a szenátorok pedig a – folyamatban lévő alkotmánymódosítással bevezetendő – közigazgatási régiókat képviselik. Emil Boc volt miniszterelnök, Kolozsvár ellenzéki polgármestere kijelentette, hogy a 2009-es népszavazás semmibe vétele az alkotmánymódosításról megrendezendő népszavazás bojkottját vetíti előre, amelyen a részvétel – reményei szerint – még a 30 százalékra leszállított érvényességi küszöböt sem fogja elérni. Az alkotmányszövegező bizottság elvetette azt a kormánypárti (liberális) javaslatot is, amely a levélben való, vagy elektronikus szavazás lehetőségét építette volna a román alaptörvénybe: a testület úgy értékelte, hogy ezt a jelenlegi alkotmány sem tiltja.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.