Készülődés a 23. Tusványosra

Tusványos Tusványos

„Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, illetve további tizenhat partnerszervezet rendezésében sorra kerülő öt napos diáktábor idén is gazdag programkínálattal várja az időszerű közéleti témák iránt érdeklődő, tartalmas szórakozásra és minőségi koncertekre vágyó résztvevőket” – olvasható a Tusványos hivatalos honlapján. Az Aradi Híreknek is eljuttatott tájékoztató szerint az erdélyi, illetve a kárpát-medencei magyar közélet meghatározó személyiségei – politikusok, civilek, egyházi emberek, akadémikusok, irodalmárok, gazdasági és egészségügyi szakemberek, művészek egyaránt – lesznek jelen 2012. július 24–29. között Tusnádfürdőn rendezendő 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjain. A kapott tájékoztatás szerint hivatalos megnyitóra 2012. július 25-én, szerdán 10 órától a Lőrincz Csabáról –2001-es kedvezménytörvény kidolgozójáról – elnevezett fősátorban kerül sor. A tábor zárónapján, 2012. július 28-án az előző évek hagyományát folytatva Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke értekezik, ezúttal Magyarország és Közép-Európa megújul címmel. Az öt nap során változatos programokkal várja az érdeklődőket a Lőrincz Csaba sátor (régi Fősátor). Megtudhatjuk, miért gondolják úgy a szabadegyetem alapítói, illetve szervezői, hogy Tusványos a világ közepe. Többek között olyan témák kerülnek napirendre, mint például a kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatás jövője, Magyarország nemzetközi megítélése, a 2012-es romániai helyhatósági választások eredménye, vagy Európa és Magyarország demográfiai helyzete. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Kós Károlyról elnevezett közös sátrában szórványügyi, környezetvédelmi, egyházügyi, gazdasági kérdésekről, valamint az autonómia esélyeiről egyaránt szó lesz. Az állampolgársági helyzetképet a magyar kormány illetékesei, valamint az EMNT által működtetett Demokrácia Központok munkatársai ismertetik. Főleg gazdasági témák szerepelnek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Wekerle-Mikó Imre sátrának programjában. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége fiatalosabb témákkal várja a résztvevőket a tavaly is népszerű MISZSZ-sátorban, ahol egyébként népszerű magyarországi humoristák is fellépnek majd. A közoktatás-fejlesztéssel foglalkozó Commitment Zrt. sátra aktuális oktatási, nevelési, illetve ehhez különböző mértékben kapcsolódó problémákkal foglalkozik idén is Tusványoson. Az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás két – immáron akkreditált – alappillére, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem oktatói és hallgatói közössége ugyancsak képviseli magát a 23. Tusványoson egy-egy sátorral. A tusnádfürdői táborok több mint két évtizedes történetében hiánypótló kezdeményezést valósított meg tavaly a Magyar Teátrumi Társaság. A színházi sátor idén is számos érdekes előadással várja a látogatókat. A művészeti, kulturális jellegű programok azonban nem merülnek ki ennyiben: a DEPO sátorban interaktív kiállításokat, építészeti szakelőadásokat, animációs filmműhelyt, valamint grafikai és fotóművészeti tárlatokat szerveznek, a Csűr pedig – a szokásos esti bulik mellett – könyvbemutatók, filmvetítések helyszíne lesz. A Keskeny út sátort elsősorban azoknak ajánljuk, akik lelki feltöltődésre vágynak. Az itt tartandó előadások témái széles skálán mozognak – kezdve a gyermekvállalástól egészen a diákszervezeti munkáig – ugyanakkor kézműves foglalkozásokra, gitárestekre is várják az érdeklődőket. A 69 sátorban az érdeklődők kommunikációs workshopokon, ügyességi és logikai játékokon, illetve különböző tematikájú kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek majd részt. Az esti koncerteket megelőzően, a meghívott előadóművészekkel a rajongók minden nap, délután öt órától a Puskás Ferenc Kávéházban találkozhatnak. Mint ismeretes, idei fellépőink: Heaven Street Seven, Quimby (kedd), Ismerős Arcok, Deák Bill Gyula, Role (szerda), Vad Fruttik, Intim Torna Illegál (csütörtök), Balázs Fecó Band, Omega (péntek), Transylmania, Jóvilágvan, Rúzsa Magdi (szombat).

A rovatból ajánljuk:

Egyelőre marad a vízumkényszer, Amerika felfüggesztette a beutazási könnyítés bevezetését
Az Egyesült Államok felülvizsgálja a Visa Waiver programba történt felvételt, így március 31. után is vízumot kell igényelniük a román állampolgároknak.
Választási kisokos: elindították a votcorect.ro platformot
A megismételt elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a másodikat 18-án tartják.
Vasárnaptól áttérünk a nyári időszámításra
Az óraátállítás nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege.
„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Orbán Viktor levele a külhoni magyarokhoz
„2025-ben sem kívánunk mást, minthogy szabadon, korlátozás nélkül használhassuk anyanyelvünket, jelképeinket, és békében ünnepelhessük nemzeti örökségünket.”
Megfelezett segély: a kormány 800 lejjel támogatja a kisnyugdíjasokat
Két részletben folyósítják: 400 lejt áprilisban és 400 lejt decemberben.
Szinte az egész országban záporok várhatók szombat délutánig
A csapadék mennyisége eléri a 25, elszórtan pedig meghaladja a 40 litert négyzetméterenként.