Keresztély Beáta nyerte a Székely Vágtát

A csíkdelnei Keresztély Beáta nyerte a Nemzeti Vágta egyetlen hivatalos külhoni előfutamát, a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Óriáspince-tetőn tartott Székely Vágtát. A Székely Vágta futamaira 38 székelyföldi település lovasa nevezett be, de végül két visszalépés következtében csak 36 lovas mérkőzhetett meg egymással. A tíz előfutam és a középfutamok után Csernáton, Csíkdelne, Gidófalva és Szotyor képviselője jutott a döntőbe. A szotyori versenylónak azonban az állatorvos nem ajánlotta a döntő futam megerőltetését, ezért a lovas visszalépett. Így már a döntő futam előtt eldőlt, hogy a Villám nevű lovával versenyző csernátoni Ugron Attila, a Pali nevű lovával versenyző gidófalvi Fazekas János Alpár és a Herceg nevű lovával versenyző csíkdelnei Keresztély Beáta képviseli Székelyföldet a szeptemberben tartandó budapesti Nemzeti Vágtán. A verseny szervezői a Székely vágta első három helyezettjének és a helyi szervezők által jelölt negyedik lovasnak biztosítják a budapesti részvétel jogát. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a vágta helyi szervezője az MTI-nek elmondta: Sepsiszentgyörgy lovasát, Bagoly Szabolcsot küldik negyedikként a Hősök terén tartandó versenyre. Bagoly azonban valószínű, hogy addig lovat cserél, a Séra nevű paripa ugyanis a Székely Vágtán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sztakics Éva örvendetesnek nevezte, hogy kis székelyföldi települések lovasai vívták ki a nemzeti vágtán való részvétel jogát. A főszervező annak is örvendett, hogy csíki lovas nyerte meg a versenyt. Mint megjegyezte, ez remélhetőleg ösztönzi majd a Hargita megyei településeket is, hogy egy év múlva ők is nagyobb számban nevezzenek be a versenyre. Az idei 36 résztvevő közül harminc a rendezvénynek otthont adó Kovászna megye valamely települése képviseletében érkezett.  A verseny előtt a résztvevők esküben fogadták, hogy a magyar huszárhagyományokhoz híven küzdenek az általuk képviselt közösség győzelméért, képviselik és ápolják a magyar lovas hagyományokat. Az idei Nemzeti Vágta újdonsága, hogy a versenybe nem lehetett benevezni a korábbi vágták mezőnyét uraló angol telivérrel. A szabályzatot éppen azért módosították, hogy esélyt adjanak a határon túli magyar közösségek képviselőinek is. Az Óriáspice-tetőn több mint tízezer érdeklődő nézte végig a nap lovas számait, amelyek között fogathajtó és díjugrató próbák is voltak.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A rendőrség drogtesztjeinek csaknem fele hamis pozitív eredményt adott
Egy civil szervezet „kiperelte” a rendőrségből az adatokat, amely szerint a laborvizsgálatok az esetek 43 százalékában nem igazolták a tudatmódosító szerek használatát. Az egyesület szerint ez már hatósági visszaélésnek minősül és ellenérzéseket kelt a társadalomban.
Letette a hivatali esküt Nicușor Dan, Románia új elnöke
Az államfő azt ígérte: figyelni fog a társadalom hangjára és partnere lesz a társadalomnak.
Hűvösen ér véget a május
Ezen a héten még a szokásosnál hidegebb lesz és naponta esik, június másodikától viszont felmelegedés kezdődik.
Viharos időjárás lesz hétfő estig országszerte
Heves széllökésektől és villámlásoktól kísért felhőszakadások várhatók, helyenként jégeső is lehetséges.
Június 2-tól ingyenesen igényelhető digitálisan is a telekkönyvi kivonat
Április 7. óta közel 80 ezer okmányt állított ki fizikailag térítésmentesen.