Kelemen az államfő-, Biró a miniszterelnökhelyettes-jelölt [AUDIÓ]

Kelemen Hunor Kelemen Hunor

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, a szövetség elnökét indítja a novemberi romániai államfőválasztáson, és Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét javasolja miniszterelnök-helyettesnek, illetve kulturális miniszternek – döntött csütörtöki ülésén az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. Kelemen Hunor rámutatott: egyetlen román párt sem képviseli a romániai magyarság érdekeit, ezért az RMDSZ a választási kampányban fel akarja mutatni, milyen megoldásokat javasol a romániai társadalom egésze számára, és hogyan szeretné ezen belül érvényesíteni a magyar közösség érdekeit.
Biró Rozália Biró Rozália

RMDSZ 1996 óta minden elnökválasztáson saját jelöltet indított: 1996-ban és 2000-ben Frunda György szenátort, 2004-ben Markó Béla akkori RMDSZ-elnököt, 2009-ben pedig a szövetség ügyvezető elnöki tisztségét betöltő Kelemen Hunort. Az RMDSZ csütörtöki kolozsvári tanácskozásán a kormányból távozó Kelemen Hunor megüresedő helyére is megnevezte jelöltjét. Az RMDSZ-elnöke hétfőn jelentette be, hogy augusztus elsejei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe.

MTI

Itt meghallgatható Kelemen Hunor nyilatkozata.

[ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Kelemen_Hunor_elnokjelolt…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.