Keddig eldől, hogy feloszlik-e a kormánykoalíció

Ponta és Antonescu Ponta és Antonescu

Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke kétli, hogy Victor Ponta kormányfő hétfőig teljesíti a liberálisok feltételeit a kabinet átszervezése kapcsán, ezért nem hisz a szociáldemokratákkal kötött Szociálliberális Unió (USL) jövőjében sem. Úgy nyilatkozott, legkésőbb keddig eldől, kormányon marad-e a liberális párt. Csütörtökön Ponta azt mondta, amennyiben a liberálisok kivonulnak a kormányból, az USD-nek (a szocdemek, a konzervatívok és a Haladás Romániáért Szövetség EP-választási szövetsége) saját államelnök-jelöltje lesz. Az USL megállapodása szerint az év végén Antonescu indul az államelnöki választáson. Pontának meggyőződése, hogy Antonescu eldöntötte: nem akar már részese lenni a kormánynak, és viselni az ezzel járó felelősséget, hanem ellenzéki pozícióból pályázna az államelnöki tisztségre. Megjegyezte, mostanáig mindig ellenzéki jelölt nyerte az államelnök választást. A két párt kormánytisztségek körül vitázik már két hete.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.