Kampányzáró Majláthfalván

Az Arad Megyei RMDSZ ma este Majláthfalván tartotta kampányzáró rendezvényét. A Kultúrotthont zsúfolásig megtöltő helybelieket először Andresz József, a helyi RMDSZ elnöke köszöntötte, majd Bognár Levente megyei elnök fejezte ki bizalmát, hogy „vasárnap virágzik a tulipán”. A színpadra először Almási Vince szenátorjelöltet szólította, aki elmondta, hogy rokoni-baráti szálak kapcsán ő ide mindig hazajön, majd egy nagyon szép, adventi történettel rezegtette meg a jelenlévők lelki szálait. Király András képviselőjelölt örömmel emlékezett vissza, hogy 2006 óta ő Majláthfalva díszpolgára, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy december 9-én meg kell mutatni, hogy „voltunk, vagyunk, leszünk”. „A nemzetnek, amelynek múltja van, jövője is van”, mondta Király, s arra buzdította a majláthfalviakat, hogy ha szülőföldünkön akarunk élni, „akkor fel kell mutatni az egységet”. Sipos György házigazda és egyben képviselőjelölt megígérte, van annyi barátja, vadásztársa a Maros-völgyében, hogy ha ott már nincsenek is magyarok, de legalább száz szavazatot hoz az RMDSZ kosarába. A rendezvényt megtisztelte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, aki rendkívül közvetlen, laza hangnemben szólt a hallgatósához, nem rejtve véka alá, hogy a Szövetségnek az elmúlt 23 évben voltak hibái, hiányosságai, ám ezek javításához „kell a közös támogatás”. A kampányzáráson jelen volt több RMDSZ-es jelölt is: Faragó Péter, Cziszter Kálmán, Szabó Mihály, Bölöni György, Tóth Csaba. A kampányrendezvény végén Mario szórakoztatta a közönséget, végül a helybeliek megvendégelték a rendezvényen megjelenteket.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.