Jóváhagyta a megismételt elnökválasztás menetrendjét a kormány

A külföldi szavazókörökben is legkésőbb akkor ér véget a voksolás, amikor Romániában | Fotó: a külügyminisztérium Facebook-oldala

A külföldi szavazókörökben is legkésőbb akkor ér véget a voksolás, amikor Romániában | Fotó: a külügyminisztérium Facebook-oldala

A kormány május 4-re írta ki a megismételt elnökválasztás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének a támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével.

Az elnökválasztás menetrendjéről szóló kormányhatározatot csütörtökön fogadta el a bukaresti kormány. Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés kezdetén elmondta, hogy május 4-én egy megyében és 17 településen időközi önkormányzati választásokat is tartanak.

A kormányfő rámutatott: az idei elnökválasztáson szigorú szabályokat vezetnek be, és drasztikus bírságokra számíthatnak a részrehajló közösségimédia-platformok.

„Olyan változtatásokat dolgoztunk ki, hogy mindegyik jelöltre ugyanazok a szabályok legyenek érvényesek, és ne fordulhassanak elő a legutóbbi választáson történtek, amikor egy közösségimédia-platform előnyben részesített egy bizonyos jelöltet” – idézte Ciolacut az Agerpres hírügynökség. A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a szabályszegésért kiszabott bírságok elérhetik a platformot működtető vállalat forgalmának 5 százalékát, ami több milliárd eurót jelenthet.

 

A kabinet ülését követő kormányinfón Mihai Constantin szóvivő kifejtette, hogy a választási kampány során minden nyomtatott, elektronikus médiában, illetve közösségi oldalakon terjesztett, a választással és elnökjelöltekkel kapcsolatos tartalom esetén kötelező lesz feltüntetni, hogy a kampányfinanszírozási előírásokat tiszteletben tartó, politikai reklámról van szó, nyilvánosságra kell hozni a szponzor nevét és elérhetőségét, valamint azt is, hogy célzott – bizonyos társadalmi rétegeknek szánt és azokhoz eljuttatott – kampányanyagról van-e szó.

A kampányszabályozás megsértése kihágásnak minősül, és 15 ezer lejtől 50 ezer lejig terjedő bírságot von maga után.

A havi 45 milliónál több európai uniós felhasználó által használt nagy közösségimédia-platformok és internetes keresőmotorok számára sokkal nagyobb – üzleti forgalmuk 1-től 5 százalékáig terjedő bírságot – szabhat ki az állandó választási hatóság (AEP), ha a felszólítástól számított öt órán belül nem távolítja el a központi választási bizottság (BEC) által kifogásolt tartalmat. A kormányszóvivő azt ígérte, hogy a választási időszak február 18-i kezdetéig az AEP részletes útmutatót tesz majd közzé a 2025-ös választási kampányban követendő szabályokról.

Változások a lebonyolításban

Mihai Constantin az újdonságok között említette, hogy a 2025-ös elnökválasztásokon a külföldi szavazókörökben is legkésőbb akkor ér véget a voksolás, amikor Romániában. A külföldi voksolásra idén is három napot szánnak, de a szavazókörök pénteken már helyi idő szerint 7 órakor kinyitnak (az eddigi 12 óra helyett), vasárnap pedig csak a Romániától keletre lévő országokban működő szavazókörök tartanak nyitva helyi idő szerint 21 óráig. A Romániától nyugatra lévő országokban a román külképviseletek által berendezett szavazókörök vasárnap nem helyi, hanem kelet-európai idő szerint 21 óráig fogadják a választókat.

 

Az alkotmánybíróság december 6-i döntése értelmében kezdik elölről az elnökválasztást. A testület érvénytelenítette az elnökválasztás 2024. november 24-én lebonyolított első fordulóját, és elrendelte a teljes választási folyamat újrakezdését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a legtöbb szavazatot összesítő, a két világháború közötti Vasgárda eszméit hirdető Călin Georgescu szélsőjobboldali független jelölt kizárólag közösségi platformokon folytatott, törvénytelenül finanszírozott kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.