Ismét gyalázza a magyarságot a Noua Dreapta aradi szervezete

nouadreapta4„Erdély nem volt soha Magyarországé, Magyarország nem létezett különálló államként, Orbánnak meg pszichiátrián a helye” – a román szélsőségesek nem heverték ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. A román nemzet állapotát „vigyázó portálon” (stareanatiunii.com) a Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű szélsőséges csoportosulás Arad megyei fiókja a magyarság autonómiát szorgalmazó vezetőinek címzett sajtóközleményben riogat Románia feldarabolásával, egyben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt egyenesen a pszichiátriára küldenének a szerzők. A gyomorforgató, csúsztatásokkal és sajátos cinizmussal felturbózott „sajtközleményt” a Székelyföld.ma portál idézte, és az írásból az is kiderül, hogy szerintük Erdély soha nem volt Magyarországé. A szélsőséges román szervezetnek nem ez az első kirohanása a magyarság ellen, korábban az aradi Szabadság-szobor lebontására akartak kezdeményezni helyi népszavazást.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.