Ingyenes lesz a telekkönyvi kivonat a tulajdonosok számára

Képünk illusztráció | Fotó: RMDSZ/Pexels

Képünk illusztráció | Fotó: RMDSZ/Pexels

A telekkönyvi kivonatok kikéréséért a telek- és ingatlantulajdonosoknak a jövőben nem kell díjat fizetniük.

Az intézkedés legkésőbb április 10-én lép érvénybe, az online igényelt kivonatok pedig nyártól lesznek ingyenesek Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter szerint. A tárcavezető hozzátette, hogy eltörlik a telekelési díjat is.

„Az állam van a polgárért, nem pedig fordítva! A közszolgáltatásnak pontosan azt kell jelentenie, amit a szó kifejez: egy szolgáltatást, amelynek nem a profittermelés a célja” – idézte az RMDSZ közleménye Cseke Attilát, aki csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján jelentette be a díj eltörlését.

2024-ben a kataszteri hivatal – a fejlesztési minisztérium alárendeltségében működő közintézmény – 3,5 millió telekkönyvi kivonatot állított ki, és 60 millió lejt szedett be a szolgáltatásért.

„Jelenleg, amikor egy telekkönyvi kivonatot vagy egy igazoló okiratot kérünk ki a kataszteri hivataltól, fizetnünk kell érte. Pedig ezt a szolgáltatást az állam egy intézménye nyújtja, amelyet közpénzből tartunk fenn, és az alkalmazottakat is közpénzből fizetjük. Ma 20-25 lejt kell fizetni egy telekkönyvi kivonatért – ezt a díjat most eltöröljük. Ez a közszolgáltatás ingyenes lesz a telek- és ingatlantulajdonosok számára. Több tiszteletet az adófizető állampolgárnak!” – jelentette ki Cseke Attila.

A miniszter hozzátette: a szolgáltatásért továbbra is fizetniük kell az ingatlanberuházóknak, akik egyszerre több tucat kivonatot igényelnek, valamint azoknak a személyeknek, akik más tulajdonáról kérnek telekkönyvi kivonatot.

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.