I. Ferenc az új pápa

Ferenc papaÚgy tűnik, a bíborosok a „világ végéről” választottak pápát – mondta szerda este a vatikáni Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa. Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros, aki I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját, fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este, onnan üdvözölte a hívőket. „Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte. Köszönöm a fogadtatást” – mondta az új katolikus egyházfő.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.