Huszonöt éve a falurombolás ellen

Tőkés László, Molnár János és Borbély Zsolt Attila az öt évvel ezelőtti huszadik évfordulón ugyanott tartott konferencián Tőkés László, Molnár János és Borbély Zsolt Attila az öt évvel ezelőtti huszadik évfordulón ugyanott tartott konferencián

Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1988. szeptember 6-án, az – akkori nevén – Nagyváradi Református Egyházkerület temesvári egyházmegyéjének aradi közigazgatási értekezletén Molnár János és Tőkés László kezdeményezésére a lelkészi kar szinte teljes egyhangúsággal fogadott el egy felhívást, amelyben Ceauşescu ördögi terve, a falurombolás ellen tiltakoztak. A múlt század ’80-as éveiben az Arad központú Temesvári Református Egyházmegye lelkészeinek memoranduma volt az egyetlen helyi, szervezett, nyilvános és testületi fellépés a nemzetközi felháborodást kiváltó romániai, ún. területrendezési és -szisztematizálási tervvel szemben. Az esemény 25. évfordulóján méltó, hogy megemlékezzünk róla. Szeretettel hívunk mindenkit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által az arad-belvárosi református templom közösségi termébe szervezett évfordulós szimpóziumunkra szeptember 7-én, szombaton 15 órára, az M. Eminescu (Deák Ferenc) u. 33. szám alatt. Meghívottjaink: Molnár János és Tőkés László, az Aradi Állásfoglalás kezdeményezői és szövegezői, Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató, Borbély Zsolt Attila politológus, publicista.

Az EMNT Arad megyei szervezetének közleménye

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.