Hétfőtől tárgyalni fog az RMDSZ a magyarellenes USL-vel a kormányalakításról – [HÍRÖSSZEFOGLALÓ]

Kelemen Hunor

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) biztosan ott lesz a következő parlamentben mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Hozzátette: az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője. „A felelősségünk százszázalékos minden olyan magyar ember iránt, aki ránk szavazott, de azok iránt is, akik nem bennünket választottak, vagy nem jutottak el ma az urnákhoz” – jelentette ki. Kelemen szerint az utóbbi 23 év legnehezebb kampányán van túl az RMDSZ. Úgy értékelte, szükség van arra, hogy a megszerzett jogokat a szövetség megerősítse, újabb jogok megszerzését tűzze ki célul, és hogy a nehéz gazdasági helyzetben a munkahelyteremtésre, a gazdasági reformra, és az adópolitika megváltoztatására fordítsa a figyelmet. „A gazdasági reformért, a kisebbségi jogokért és a régióátszervezésért tárgyalásokat kezdünk azokkal, akik a kormányzásra felhatalmazást kaptak” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, valamennyi olyan párt vezetőjének gratulált telefonon, amelyik bejutott a parlamentbe. Egy esetleges koalícióban való részvételre vonatkozó újságírói kérdésre Kelemen Hunor megjegyezte, az RMDSZ a programja alapján kész párbeszédet folytatni, ezt soha nem utasította el. Azt is megemlítette, hogy szombatra összehívja az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy megvitassák a választási eredményeket, és keressék a válaszokat a következő időszak kihívásaira. ----------- Megkérdőjelezhetetlen győzelmet aratott a Szociálliberális Unió, amit az ellenzék is elismer – jelentette ki Victor Ponta, az USL társelnöke. Szerinte a választók akarata „példátlanul egyértelmű és világos” volt, így az USL abszolút többséget szerzett. Ponta jelezte, hogy felelősséggel viszonyul majd az ellenzékhez, amelyet tisztelni fog. Bejelentette azt is, hogy beszélt telefonon Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, és megállapodtak, hogy hétfőtől tárgyalásokat kezdenek egy kétharmados alkotmánymódosító parlamenti többség kialakításáról, amely képes végrehajtani a reformokat. ------------ Az ellenzéki jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) abban bízik, hogy a parlamenti választások végleges eredménye szerint meghaladják a 20 százalékot – jelentette  ki urnazárást követően Vasile Blaga, az ARD társelnöke. A szövetség legnagyobb erejét alkotó, Traian Băsescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) elnökeként is megszólaló Blaga arra biztatta a szavazókörzetekben lévő embereiket, hogy kövessék figyelemmel a szavazatszámlálást. Blaga reméli, hogy a szövetség meghaladja a 20 százalékot, hiszen az exit pollok szerint az ARD a voksok 18-21 százalékát kapta. „Ez nem diadalmas eredmény, hiszen azt a célt tűztük ki, hogy 20 százalék fölé kerüljünk, és meggyőződésem, hogy végül sikerül ezt teljesíteni” - mondta.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.