Hét éven belül minden személyit felvált az elektronikus igazolvány

Illusztráció | Fotó: a Belügyminisztérium Facebook-oldala

Illusztráció | Fotó: a Belügyminisztérium Facebook-oldala

Fokozatosan cserélik le a jelenleg használatos személyi igazolványokat az elektronikus személyi kártyákra, az idén kibocsátott okmányok például – a felnőttek esetében – már nem tíz, hanem csak hét évig érvényesek. 2031. augusztus 3-tól a 14. életévét betöltött romániai lakosoknak már csak elektronikus személyit állítanak ki.

Az elektronikus személyigazolványok bevezetésének projektjét 2021. augusztus 2-án ültette gyakorlatba a belügyminisztérium azzal a céllal, hogy tíz éven belül az összes eddigi személyi okmányt kicserélik. Ez összhangban van az Európai Parlament és az Európai Tanács 2019-es, az Európai Unió állampolgárai tartózkodási és utazási okmányainak a biztonságosabbá tételére vonatkozó rendelkezésével – írt a belügyminisztérium közleménye alapján a Digi24.ro.

Az új típusú, chippel ellátott igazolvány bankkártya méretű lesz, és a személyazonosság igazolása mellett az állami hatóságokkal való kapcsolattartásban is több funkciója lesz, például kiváltja az eddigi egészségbiztosítási kártyákat.

Jelenleg minden 14. életévét betöltött román állampolgár kaphat személyit: 14 és 18 év között négy év a dokumentum érvényessége, 18 és 25 év közötti személyek esetében hét év, a 25 év felettiek pedig tíz évre kapják meg az igazolványt, viszont azoknak, akik idén töltötték be a 25. életévüket, már csak hét évre érvényes dokumentumot állítottak ki. A belügyminisztérium leszögezte: minden 2021. augusztus 2. után kiállított személyi igazolvány 2031. augusztus 3-ig érvényes.

Az elektronikus személyiket egyelőre Kolozsváron, illetve Kolozs megyében lehet igényelni egy úgynevezett bevezetőprojekt keretében, de a számítógépes szakemberek azon dolgoznak, hogy az Országos Egészségbiztosító Pénztár adtabázisával összekössék a rendszert, és év végéig már minden megyében igényelhető legyen az újfajta igazolvány.

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.