A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) még februárban arra a következtetésre jutott, s ezt nyilvánosságra is hozták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségének több tagja, többek között dr. Leonard Azamfirei rektor is gyaníthatóan plagizált.
„Az Oktatási Minisztériumnak elküldött bejelentésem március 9-én kapta meg a Román Kutatási, Technológiai és Innovációs Etikai Bizottság, mely az Oktatási Minisztérium alá tartozik. Ezen testületnek 90 napon belül nyilvánosságra kellett volna hoznia állásfoglalását. Mivel beadványomra semmilyen választ nem érkezett, és a tetteseket sem vonták felelősségre, az Európai Parlament Petíciós Bizottságához, valamint Geoghean-Quinn tudományért és innovációért felelős európai biztoshoz fordultam" – tájékoztatta az Aradi Híreket is Hantz Péter, a BKB alelnöke.
Ezzel egy időben, a 8/1996-os törvény 141-ik cikkelye alapján (plagizálásra vonatkozó rendelkezés) Hantz feljelentést tett Azamfirei rektor ellen, az 554/2004-es közigazgatási bíráskodásra vonatkozó törvény alapján pedig (válaszadási határidők áthágása) előzetes eljárást indított a román Oktatási Minisztérium ellen. Amennyiben 30 napon belül nem kap választ, szándéka beperelni a román Oktatási Minisztériumot. A BKB a következő hónapokban a nemzetközi sajtót is értesíteni fogja a román hatóságok cinkosságba hajló passzivitásáról.
Hantz Péter az EP-nél is feljelentette a plagizálókat
A rovatból ajánljuk:
Parlamenten kívülről érkezik az új miniszterelnök – Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő
Tíz napja van a parlament elé állni.
Kelemen Hunor szerint manipuláció a Demeter András István volt kulturális miniszter körüli botrány
Az RMDSZ-elnök szerint idő kérdése, hogy kiderüljön az igazság.
A közalkalmazottak több mint fele béremelésre számíthat, viszont eltörlik a pótlékok nagy részét
Eltörölnek a jelenlegi 151 pótlék közül 87-et.
Kiszivárgott vulgáris beszéde, lemondott Demeter András István kulturális miniszter
„Vállalhatatlan hangnemű” felvétel került napvilágra.
Zivatar, felhőszakadás, jégeső és lehűlés várható az egész országban
Rossz idő lesz az egész hétvégén a meteorológiai szolgálat szerint.


