Hálapénz helyett adományt ajánlhatnak fel a kórháznak a kezelésükkel elégedett betegek

kórház

Vissza akarják szorítani a hálapénzt | Archív felvétel: Pataky Lehel Zsolt

Ezentúl hálából adományt ajánlhatnak fel a kórháznak a kezelésükkel elégedett betegek. A kedden kihirdetett jogszabály a romániai egészségügyben még mindig létező hálapénzt hivatott visszaszorítani – írta az MTI.

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által kezdeményezett törvényt az államelnöki hivatal tájékoztatása szerint kedden hirdette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő. A törvényt döntéshozó házként a képviselőház fogadta el március 26-án, miután a szenátusban nem kapta meg a kellő számú szavazatot.

A jogszabály a páciensek jogairól szóló törvényt módosítja, lehetővé téve számukra, hogy adományt adjanak a kórháznak, amelyben kezelték őket.

A jogszabálymódosítással azt az egyes kórházakban még mindig létező gyakorlatot kívánják visszaszorítani, hogy a beteg hálapénzt adjon az őt kezelő orvosnak, egészségügyi alkalmazottnak.

Általa a kezdeményezők a romániai társadalom szintjén létező beidegződést is meg szeretnék változtatni. Mint hangsúlyozták: a jogszabálymódosítással meg kívánták teremteni a törvényi keretet arra, hogy a betegek kifejezhessék hálájukat az őket kezelő orvosnak, egészségügyi intézménynek.

Emanuel Ungureanu USR-s képviselő a parlamenti szavazáskor nyomatékosította, hogy a jogszabály „nem legalizálja a hálapénzt” – idézte fel a Hotnews. Mint közölte, az orvosok feladata lesz, hogy tájékoztassák és megtanítsák a betegeket arra, hogy számukra „egy köszönet és imádság elégséges”, és ha anyagilag is ki akarják fejezni a hálájukat, a kórházat támogassák.

A román törvények tiltják a hálapénz elfogadását az egészségügyben dolgozók számára, időnként mégis nyilvánosságra kerülnek ilyen esetek.

Tavaly decemberben a temesvári városi sürgősségi kórház öt orvosát és egy egészségügyi asszisztensét gyanúsították azzal a korrupcióellenes hatóságok, hogy rendszeresen pénzt és egyéb ajándékokat fogadtak el az általuk kezelt betegektől. Az egészségügyi dolgozók egy orvos kivételével beismerték tettüket.

A rovatból ajánljuk:

Szombaton temetik el Ferenc pápát
A szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A 88 éves korában meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott.
Lehűl a hétvégén az idő, de után ismét felmelegedés jön
Április 27-én már csak 16 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban is.
Elhunyt Ferenc pápa
A római katolikus egyházfő húsvét hétfőjének reggelén tért meg teremtőjéhez, 88 éves korában.
Rengett a föld Aradtól nem messze szombat reggel
Az Országos Földfizikai Intézet szerint 8 óra 8 perckor történt, és az epicentruma a magyar határtól 20 kilométerre volt.
Szülőföldön Magyarul: már igényelhető a 100 ezer forintos támogatás
Az idei kérelmek is csak elektronikusan, a mipont.hu felületen igényelhetők május 8-ig.
Életbe lép a horgásztilalom a természetes vizes élőhelyeken
Június 8-ig tart a korlátozás, de a határfolyókon később lép érvénybe a tilalom.