Gyerekfelügyeleti betegszabadság a 7–12 év közötti gyerekek szüleinek

„Lehetőséget teremtünk a szülőknek arra, hogy ezentúl 7 éves kor helyett gyermekük 12 éves koráig igényelhessenek betegszabadságot beteg gyerekük felügyeletére” – idézte az RMDSZ hírlevele Csép Éva Andrea Maros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőt.

A kedden megszavazott törvénykezdeményezéssel megteremtik a körülményeket arra, hogy a gyerekek megfelelő gondozásban részesülhessenek, amikor betegség miatt nem mehetnek iskolába, és biztonságban érezhessék magukat valamelyik szülő felügyelete alatt – nyilatkozta Csép Éva Andrea, a törvénymódosítás társkezdeményezője.

Az eddig érvényben levő rendelkezések szerint csak akkor igényelhetett a szülő gyerekfelügyeleti betegszabadságot, ha gyereke nem múlt el 7 éves. Gyerekpszichológusok szakvéleménye szerint azonban csak 12 éves kor után lehet magukra hagyni a gyerekeket, hogy magukat ellássák. Ezáltal is indokolt volt a korosztály 7 évről 12 évre való növelése, mivel a 7 éves gyereknek még szüksége van felügyeletre, nem lehet egyedül otthon hagyni, hogy bevegye a gyógyszereit és kezelje magát.

A szülőknek 45 nap áll a rendelkezésünkre egy évben, amelyet gyerekfelügyeleti betegszabadságra használhatnak fel, kivéve azokat az eseteket, ha a gyereket fertőző betegséggel diagnosztizálják vagy műtéten esik át, amikor a betegszabadság időtartamát a kezelőorvos határozza meg. A gyerekfelügyeleti betegszabadság alatt a szülők a bruttó jövedelmük 85 százalékát kapják meg, amelyet teljes egészében az államkaszából fizetnek, tehát a munkáltatót nem terheli semmilyen költség, neki csupán az adminisztratív teendőkkel kell foglalkoznia.

„A gyerekfelügyelet külön kihívást jelent a szülőknek, főleg az egyszülős családoknak. Számos esetben a szülő arra kényszerül, hogy pihenőszabadságát használja fel a gyermeke gondozására vagy éppenséggel fizetés nélküli szabadságra menjen emiatt. Ez nincs rendjén, mivel a gyerekek egészségügyi állapota nem kellene a szülők pihenőszabadságát csorbítsa, hiszen mindez a kikapcsolódást és feltöltődést kell szolgálja, nem pedig a beteg gyermek gondozását” – nyilatkozta Csép Éva Andrea, az RMDSZ munkaügyi szakpolitikusa. Azt is elmondta, hogy az RMDSZ az elmúlt időszakban számos olyan intézkedést kezdeményezett, amely a gyerekek és családok biztonságát helyezték előtérbe, felügyeletet, gondoskodási lehetőséget biztosítottak:

  • családi vészhelyzet miatt 10 nap/év szabadnapra jogosult a szülő, amit utólag pótolni kell

  • 5 nap gondozói szabadság igényelhető beteg hozzátartozó ápolására

  • egy év helyett két évig terjedő összeszokási szabadságra lett jogosult a gyereket örökbefogadó egyik szülő.

A törvénykezdeményezésről döntőházként szavazott a képviselőház, az államelnöki kihirdetést követően lép hatályba.

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.