Gondozási és apasági szabadságot kaphatnak a munkavállalók

2022. szeptember 21.
Bővíti a munkavállalókat megillető jogok körét kedden elfogadott törvénytervezet: eszerint az alkalmazottaknak lehetőségük lesz szabadságot kivenni, ha súlyos betegségben szenvedő hozzátartozójukat kell gondozniuk. Ugyanakkor azt is megszavazták, hogy a köztisztviselők is dolgozhatnak távmunkában.
<em>Hír szerkesztése</em> Gondozási és apasági szabadságot kaphatnak a munkavállalók
Illusztráció | Fotó: Pixabay

A tervezetet 253 parlamenti képviselő támogatta, egy ellene szavazott, 23-an tartózkodtak. A több európai ajánlást hazai jogrendbe ültető tervezet a 2003/53-as törvényt, illetve a 2019/57-es sürgősségi kormányrendeletet módosítja és egészíti ki.

A jogszabály értelmében a munkavállalónak joga van arra, hogy kérje áthelyezését egy kedvezőbb munkakörülményeket kínáló megüresedett állásra, feltéve, hogy letöltötte a próbaidőt, és legalább hat hónapig ugyanazon munkáltatónál dolgozott. A munkáltató köteles a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül írásban válaszolni, a döntés megindoklásával.

Egy másik módosítás értelmében az alkalmazott írásbeli kérésére a munkáltató köteles egy naptári évben öt munkanap gondozási szabadságot kiadni az alkalmazott súlyos egészségi állapotban lévő hozzátartozója vagy vele közös háztartásban élő személy gondozása vagy támogatása céljából. A gondozási szabadság időtartama további jogszabályokkal vagy a kollektív munkaszerződéssel meghosszabbítható. A gondozási szabadság nem számítható be a pihenőszabadságba, viszont beleszámolják a szolgálati időbe. A gondozási szabadságon lévő munkavállalók erre az időszakra a társadalmi egészségbiztosítási rendszerben járulékfizetés nélkül is biztosítottak – döntöttek a képviselők. Azok a munkáltatók, akik megtagadják ezt a jogot a gondozási szabadságra jogosult munkavállalótól, 4000 és 8000 lej közötti bírsággal büntethetők.

További módosítás, hogy az alkalmazott legtöbb tíz napot hiányozhat a munkahelyéről valamely előre nem látott sürgősségi helyzet, betegség, baleset esetén, amelyek lehetetlenné teszik jelenlétét. Az alkalmazottnak utólag be kell pótolnia a hiányzást, ennek módjáról közösen egyeznek meg a munkaadóval.

Az alkalmazott írásbeli kérésére a munkáltató köteles apasági szabadságra engedni az alkalmazottat; ez nem tehető függővé sem a szakmai, sem a munkahelyi szolgálat idejétől. A jog megtagadása ebben az esetben is 4000 és 8000 lej közötti összeggel büntethető.

Tilos elbocsátani a munkavállalót amiatt, hogy él bizonyos jogaival, ideértve a munkahelyről való tájékoztatáshoz való jogot, a különböző helyeken való munkavégzés lehetőségével, a beosztással, munkaköri leírással, munkavégzés és pihenőszabadság időtartamával, az alapbérrel, munkafeltételekkel, próbaidővel, esélyegyenlőséggel, munkahelyi méltósággal és biztonsággal, a szakképzéshez való hozzáféréssel, a kollektív elbocsátás esetén nyújtott védelemmel kapcsolatos jogokat, illetve valamely szakszervezethez való csatlakozás vagy szakszervezet alapításának jogát.

Nem bocsátható el az alkalmazott az apasági szabadság vagy a gondozási szabadság ideje alatt, és abban az időszakban sem, amikor váratlan, sürgősségi helyzet, családon belül bekövetkezett betegség vagy baleset miatt hiányzik a munkahelyéről. Az alkalmazottak kérésére a munkáltató – meghatározott időszakra – egyéni programot szabhat meg minden alkalmazottjának, beleértve azt is, aki gondozási szabadságon van. A munkáltató köteles az alkalmazott első munkanapján tudomására hozni a belső szabályzatot, és ennek teljesítését bizonyítania is kell.

A képviselők a közigazgatási törvénykönyvön is módosítottak. Az egyik ilyen módosítás értelmében a köztisztviselők is dolgozhatnak havonta legtöbb öt napot távmunkában, amennyiben 11 évesnél kisebb gyerekük van, valamely hozzátartozójukat gondozzák, egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy bemenjenek munkahelyükre, vagy olyan feladatot látnak el, amelyet az intézmény vezetőjének megítélése szerint távmunkában is lehet végezni. A közintézmények vezetői ezenkívül írásban rendelkezhetnek a rugalmas munkaidő további formáiról.

A képviselőház döntő fórumként szavazta meg a tervezetet.

Agerpres

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> „Megtanulni élni” [AUDIO]
Andrási Rafael szavalata a ballagáson.
<em>Hír szerkesztése</em> Így búcsúztak el a végzősök az iskolától [AUDIO]
Ballagási ünnepség a Csiky Gergely Főgimnázium 100. tanévének végén.
<em>Hír szerkesztése</em> Kisiratoson is fellép a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
<em>Hír szerkesztése</em> A mácsai Damjanich–Lahner-emlékmű megtisztítása [AUDIO]
Nagy István a magyar történelmi emlékjelek iránt érzett felelősségtudatból végezte el a munkát.
<em>Hír szerkesztése</em> Kétnapos templombúcsú Pécskán
A római katolikus plébánia és a Kolping Család szervezésében.
<em>Hír szerkesztése</em> Gyereknapi programok Kisiratoson
Minden korosztályt várnak.
<em>Hír szerkesztése</em> Gránit táblák őrzik a néhai pécskai pedagógusok emlékét [AUDIO]
A temetőkápolna falán helyezték el az emlékjelet.
<em>Hír szerkesztése</em> Viharokra és jégesőre figyelmeztet a meteorológia
A csapadékmennyiség elérheti a 40-70 litert négyzetméterenként.
<em>Hír szerkesztése</em> Megteltek a kutak, kiöntöttek a hegyvidéki patakok
Villámárvizek voltak Arad megye keleti részén.
Hír beküldése
Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó, melyben a székely himnusz egy részlete hangzik el. A Facebook-poszt címeként a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” sort emelte ki a magyar köztársasági elnök.