Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője

Máté András Levente Máté András Levente

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a román legfelső bíróság Máté András Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetőjét amiatt, hogy feleségét alkalmazta képviselői irodájában. A bíróság honlapján közölt nem jogerős ítélet szerint érdekbeli összeférhetetlenség áll fenn, mert a képviselő feleségének alkalmazásával közvetlen haszonra tett szert. Romániában a rendszerváltozás után gyakori volt, hogy honatyák családtagjaikat alkalmazták képviselői irodájukban. Ezt az elmúlt években kezdték büntetni, a korrupcióellenes törvények szigorítása után. A képviselő ellen tavaly szeptemberben emeltek vádat. Máté András Levente akkor politikai indítékú eljárásnak nevezte az ellene kezdett pert, és ártatlannak vallotta magát. Álláspontja szerint megalapozatlan az ügyészségi gyanúja, mert a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével. Az első fokú ítélet szerint a bíróság 2700 lej perköltség megtérítésére kötelezte a törvényhozót. Emellett két év és hat hónap próbaidőt állapított meg, de mellékbüntetést is kiszabott, így a képviselő nem gyakorolhatja választói jogát, és nem tölthet be választott, illetve hatósági funkciókat. A képviselő ellen az úgynevezett országos feddhetetlenségi ügynökség (ANI) kezdeményezte az eljárást. Ez az ügynökség a törvényhozók, közalkalmazottak, bírák, ügyészek, önkormányzati képviselők és egyéb köztisztséget betöltő személyek esetében a tisztségbeli és az érdekbeli összeférhetetlenség vizsgálatára hivatott. Az ANI által jelzett eseteket az ügyészség is megvizsgálja és lefolytatja a nyomozást. A vád szerint a frakcióvezetőnek azt róják fel, hogy 2010 márciusától közel tíz hónapon át foglalkoztatta feleségét parlamenti irodájában. A politikus aláírásával felesége tíz hónap alatt összesen 5500 lej fizetést kapott a parlamenttől. Az RMDSZ szolidáris Máté András Leventével – közölte kedden állásfoglalásában a szövetség. „Meg vagyunk győződve arról, hogy az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nem szegett meg egyetlen hatályos jogi normát sem” – fogalmaz Kelemen Hunor elnök. Az RMDSZ „különösen furcsának” találja a mostani ítéletet annak tükrében is, hogy korábban már ejtették a vádat Máté András Levente ellen. A képviselő ügyéről a román legfőbb ügyészség egyik ügyésze 2012. július 25-i határozatában megállapította, hogy a képviselő nem követett el bűncselekményt, és nem rendeltek el ellene bűnvádi eljárást. A vádhatóság később felülbírálta ezt az álláspontot.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Az egészségügyi kormányzat már tavaly nyáron hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek, ellenőrzéseket és büntetéseket helyezett kilátásba, mert gyanúsan sokan betegszenek meg Romániában a hosszú hétvégék előtti, vagy utáni napokon, a karácsonyi ünnepek és szilveszter között, illetve más hivatalos munkaszüneti napok környékén.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.