Faragó Péter az aradi RMDSZ új ügyvezető elnöke

DSCF0031[1]Ma délután tartotta alakuló ülését a Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT – korábbi nevén választmány, az elnevezést a májusi kongresszus módosította), amelynek három fontos feladata volt: a megyei szervezet ügyvezető elnökének, az MKT állandó bizottságának, valamint a szakbizottságok elnökeinek megválasztása. Mindjárt az ülés elején Bognár Levente megyei elnök elmondta, égetően szükségessé vált a megüresedett ügyvezetői tisztség betöltése, egy olyan emberrel, aki képes felrázni a szervezetet, megoldani a napi problémákat. Azt is bejelentette, hogy szerinte erre a legalkalmasabb személy Faragó Péter. Más javaslat nem volt, így a szavazás kimenetele nem volt kétséges. Az új ügyvezető elnök rövid hozzászólásában kijelentette, vannak ötletei, gondolatai a szervezet felpezsdítésére, bízik benne, „hogy nem okozunk csalódást egymásnak”. Ami az MKT állandó bizottságát illeti, az új elnök (Faragó Péter helyett) Hadnagy Dénes, alelnök Kocsis József, titkár Tóth Piroska. A szakbizottsági elnökök: Cziszter Kálmán (politikai), Kocsik Imre (oktatási), Szabó Mihály (kulturális), Farkas Viktória (szociális), Kocsik József (mezőgazdasági), Horváth Júlia (gazdasági).

Irházi János

Murvai Miklós (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 06. 28., p – 16:37 időpontban

"Mindjárt az ülés elején Bognár Levente megyei elnök elmondta, égetően szükségessé vált....(az) ügyvezetői tisztség betöltése, egy olyan emberrel, aki képes felrázni a szervezetet" - kijelentés két kérdést gerenál: 1. Melyik az a tisztség, amely megadja a felrázás adatait? Az ügyvezető elnök, avagy a kenyéradó gazdája? (Senkise próbáljon az úgynevezett csapatmunka mögé elbújni) 2. Ha F.P. a csodatevő, akkor eddigi tisztségei-adta hatalma révén, miért nem választotta szét az ocsút a búzától? Egyébként már a Csárdáskirálynéban is elénekelték a megoldást, csak már nincsenek "új férfiak".

A rovatból ajánljuk: