Falcă a PDL országos elnöke akar lenni

Gheorghe Falcă, Arad polgármestere a párt mai, vezetőségi ülése után kijelentette, „bizonyos pillanatokban minden politikus úgy érzi, elérkezett az idő, hogy előbbre lépjen”. A polgármester azt is elmondta ma, hogy nem kérte Vasile Blaga országos PDL-elnök lemondását, mert 2013-ban úgyis megszervezik a párt országos konvencióját, amely hivatott egy esetleges új vezetőség megválasztására. Ami a PDL parlamenti szerepét illeti, Gheorghe Falcă szerint kizárólag az ellenzékiség jöhet számításba.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.