Több mint ötven, nagyléptékű infrastrukturális beruházás valósulhat meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, miután a program közös irányító bizottsága mintegy 68 millió euró uniós támogatást ítélt oda a fejlesztésekre, közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel.
A program keretében például szennyvízhálózat épül Székudvaron és Kétegyházán, Csongrád megyében pedig az emlőszűrés diagnosztikai hátterét biztosító központok műszerparkját, illetve a szűrések szervezését fejleszthetik.
A közlemény szerint román-magyar együttműködési program ötödik - nagyobb, határon átnyúló jelleggel rendelkező - beruházásokat célzó pályázati felhívására 201 pályázat érkezett az eredetileg 51,4 millió eurós keretre. A pályázók által igényelt támogatás összege megközelítette a 256 millió eurót, a rendelkezésre álló Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) források ötszörösét.
A pályázatok jó minőségére tekintettel az eredeti pénzügyi keret növelésével 53 pályázatot támogatnak, több mint 68 millió euróval - írja az NFÜ.
A nyertes ötletek közül 26 a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztését célozza meg: a határon átnyúló közlekedés - a határhoz vezető és azt keresztező utak, kerékpárutak felújítása vagy építése, és környezetvédelem fejlesztése. 2 millió euró költséggel jöhet létre két szennyvízhálózat (Székudvaron és Kétegyházán), valamint Székudvaron a felszíni vizek védelmét szolgáló szennyvízkezelő állomás.
További 27 pályázat a gazdasági, turisztikai, kutatási és egészségügyi infrastruktúra összehangolt fejlesztésére irányul. Csongrád megyében például az emlőszűrés diagnosztikai hátterét biztosító központok műszerparkját, illetve a szűrések szervezését fejleszthetik, csaknem 2 millió euró összértékben. A beruházás hosszú távú célja a határ menti térségben az emlőszűréseken való részvételi arány növelése, melynek eredményeként a korai felismerés és a korai kezelés hatására csökken az emlődaganat miatti halálozás.
Az NFÜ emlékeztet arra, hogy az eddigi felhívások eredményeként a magyar-román határon átnyúló program keretében összesen közel 400 pályázatot hagytak jóvá mintegy 150 millió eurós regionális fejlesztési alapos támogatás mellett.
MTI
Európai uniós támogatás román-magyar fejlesztésekre

A rovatból ajánljuk:
Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Felbomlott a koalíció, kiléptek a kormányból a Szociáldemokrata Párt miniszterei
Az RMDSZ két tárcát kap ideiglenesen.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.
Orbán Viktor gratulált Magyar Péternek a győzelemhez – kétharmados többsége lehet a Tisza Pártnak
A miniszterelnök elismerte a Fidesz-KDNP vereségét.